Tegnap eddigi életem legnagyobb tankolási összegét fizettem a kútnál. És nem azért, mert ezentúl tigristankkal akarok közlekedni, hanem azért, mert a benzin literje 405,90-be kerül ez idő szerint. Több mint 17 000 Ft fizettem a csaknem 42 liter benzinért.
Ha már ott jártam, ellenőriztem a guminyomást a kerekekben. Mindbe kellett néhánytized atmoszféra pluszban.
Lehet, hogy jól tettem az ellenőrzést, lehet, hogy nem, mert ma reggelre a jobb hátsó kerék szinte teljesen leeresztett. Egy figyelmes autós jelezte, hogy lapos a gumi. Mivel úton voltunk, és sávunkból nehéz lett volna kalamitás nélkül hazatáncolni, elvittem Tücsit a HÉV-hez, és folytattam utamat a közeli benzinkúthoz. Ott telelöktem karcsú kerekemet levegővel. Reméltem, hogy csak kitekeredett a tűszelep. Itthon tűvé tettem mindent, hogy előkerítsek egy régi típusú szelepsapkát, mely fémből volt valaha, és villás körmökben végződött. Ezzel meg lehetett szorítani a kimozdult tűszelepet. Nem találtam se a szerszámok között, se a garázsban, se fent, se a tárolók összes biciklijén. Pedig jó okom volt keresni. A megnyálazott szelep buborékot fújt. Tehát csakugyan a tűszelep gyengélkedett. Nem sokat vacakoltam ezután: átgurultam a szemközt dolgozó gumishoz kész diagnózisommal. Kaptam tőle célszerszámot, és meghúztam a csavart. Megállt a szivárgás. Jön ki a koma, s kérdezi: – Megvan-e a baj?
– Remélem – mondtam. – A tűszelep verődött ki.
– És kicserélte a szelepet?
– Nem – válaszoltam –, csak meghúztam a csavart.
– Az kevés lesz. Ki kell cserélni újra.
Megtette. Majd még felfújta a gumit 2,3 atm.-ra.
Mivel csak átugrottam hirtelenjében, nem vittem magammal pénzt.
Legközelebb fizetek neki valamit fáradságáért.
Nem várom meg vele a tavaszi gumiszerelést.