Mickey webnaplója

1. Sok szerző sok variáció:
Egy alkalommal már kifejtettem, hogy ha az anekdota szerzője nem ismert, senkit nem fog érdekelni egy lapos történet.
Ugyanígy van ez a szállóigével.
Érvényességéhez szükséges, hogy ismert személyiséghez legyen köthető eredete.
– Nézzünk egy példát. Ma olvasom Deskénél: egy falvédő mellé tűzött cédulán állt: Senkit nem lehet jóvá szidni. Állítólag Paskai Lászlótól ered a mondás.
– Lehet, de én először Böjte Csabától hallottam:  Senkit sem lehet jóvá szidni.
– Így azután magam is megidéztem a Távlatok 64-es számában, de igyekszem kijelenteni, nem én vagyok a mondás szerzője, csak alkalmaztam. Mint ahogy
– Bíró László is teszi, aki így fogalmaz: Egy gyermeket nem lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni.
– Ám tovább megyek: Gáspár Sarolta így idézi a netten: Még senkit se sikerült jóvá szidni.
– Szinte ugyanezt jelenti ki Lukács Gáborné: Senkit nem lehet jóvá szidni.
– Jóvá szidni senkit sem lehet, de mindenkiből „kiszerethető" a jó – idézem Varga László kaposvári plébánostól.
– A legkomplexebb megfogalmazást Hajnal Róbert közli (az interneten olvastam): Jóvá szidni, jóvá gyűlölni senkit se lehet.” 
Ez eddig hat-hét név, akihez jószerével hozzáköthető a szállóige, merthogy alkalmazta.
Éspedig azért alkalmazta, mert igaz és bölcs mondás.
De a Pilis régió Szentjánosbogár Klubja, valamint a Cserkészet is mottójául választotta az idézetet.  
Jót mulatnék rajta, ha Senecánál vagy akárki másnál megtalálnám, aki mint igen régi mondásra hívná fel a figyelmet.
Nekem 1906-ig sikerült visszaásnom a jóvá szidni ügyében. A Szentesi lap 1906.  december 30.-i számában Hegyi Antal ezt írja: „Én legalább eddigi életemben azt tapasztaltam, hogy jóvá szidni nem lehet az embereket…” (Azért ez már valami! Akik e dátum után említették, mind epigonok!)
2. Egy szerző, sok variáció:
Ez a leggyakoribb. Legalábbis a zenében. De vannak prózai művelői is:
Pl. P-né, akivel egy házban laktunk gyerekkoromban, és aki így fakadt ki:
Ki dobál? Ki a rosseb dobál? A rosseb egye meg, ki dobál?  
Művelői a költők is, így pl. Weöres Sándor, aki a Téma és variációk c. versében igencsak variál. Emlékeztetőül álljon itt a téma és az első variáció: 
Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.
Ma szép sugárzás van, csupa idő, kutyáznak az árokszélek a futkosásban és a nap nótával tölt mindenkit, még a hangzásból is rabkocsi remekel.
3. Egy szerző egy variáció. Ez a zsenik sajátja. Ők ugyanis azok, akik a legtöbb eredeti gondolatot fogalmazzák meg. Mi többiek hozzájuk képest csupán epigonok, papagájok, szajkózók vogmuc.
4. Sok szerző egy variáció: Ilyenféle a népdal, egy alapszöveg kavicsmód csiszolódik, módosul, ahogyan szájról-szájra terjed, míg végül kinyomtatják az énekeskönyvbe, amikortól eljegecesedik. Megformálása véglegessé válik. Az írásbeliség vet véget további finomodásának.
De ilyenek a szájhagyomány útján terjedő törzsi eredettörténetek is. Időről időre változnak, ahogyan az egymásnak átadó generációk emlékezete csorbul, kopik, vagy ahogy készakarva változtatnak szájízük szerint az eredeti témán. Ezek vége is a formába rögzülés, ha valaki veszi a fáradságot és elrendezi őket, mint Lönnrot tette a viking-sagával a Kalevalában.