Mickey webnaplója

Mivel megidősödvén eljutottam oda, hogy bár a teológusok sok mindent tudnak Istenről, mégis végtelenül keveset arról, ki is valójában, hasznosabb, ha érdeklődésemet azokra irányítom, akik megtapasztalták Őt magát vagy létének hiteles jeleit. Tegnap Ehnatont említettem, korábban Tabódyt. Most is hozzá fordulok, mert érdekelnek a vele megesett dolgok.
1. A Recsken kivagonírozás utáni – Tabódy Istvánnal folytatott – dialógusáról emlékezik meg Faludy Gy., a költő. Idézem:
– Hitetlen vagy? – fordult felém Tabódy.
– Nem.
– Szóval – kapott feleletemen – hiszel Istenben?
– Azt sem. Bizonyítékok híján felfüggesztettem a döntést.
– Nézd a bizonyítékot – kiáltott diadalmasan, és a felhőre emelte karját.
A felhő a Jézust tartó Szűz Máriához hasonlított. Nem csak úgy körülbelül, hanem a leghatározottabban. Vonakodva engedtem érzékszerveimnek, és alaposan szemügyre vettem a látványt. A Kisjézus Mária ölében állt, egyik karját felemelte, a másikat csípőjén nyugtatta. Abban a pillanatban, amikor a nap Mária feje fölé került, dicsfény jelent meg a Szűz haja és válla körül – méghozzá nem aranyszínű, hanem ezüstösen kísérteties dicsfény.
– Tekintsük kedvező előjelnek…
(in: Faludy György: Pokolbéli víg napjaim)
2. Még Tabódy: Recsk: »Titokban egy kis Bibliát olvasgatott. De hosszú éhezés után, dermesztő hidegben egyszer földhöz vágta a könyvet, és így perelt Istennel: "Hát így eteted te az ég madarait?" Alighogy kimondta, nyílt a zárka ajtaja: "Csomagot kaptál otthonról". Sírva fakadt a válaszra. Két hét után újabb jelet kért, hogy meggyőződjék, nem véletlen volt, ami történt. Alighogy kimondta, jött a házi munkás egy darab kenyérrel: egy kiszabadult társa őrá hagyta az adagját.« (Somogyi Sándor)
3. Tabódy Szent Pált idézi: „»aki a fület alkotta, ne hallana? Aki a szemet alkotta, ne látna? Ne tudna beszélni?« Tud beszélni, méghozzá olykor hangosan. Az ember nem adja oda bármiért az életét. Egy hallucináció miatt nem ültem volna három részletben tizenkilenc évet. A Jóisten még Recsken három képben megmutatta a jövőmet. Nem álmomban, hanem ébren, beszámítható állapotban.
Az első: megyek a macskaköves úton, teljesen egyedül egy hatalmas palota felé, melynek az erkélyén Lenin áll. Amikor odaérek, Lenin hirtelen lehajol, hatalmas szikladarabokat kap föl, és ezeket felém hajítja. Rémülten húzom össze magam, ám a hatalmas, kemény sziklatömbök, mint a hópihe, hullanak le rólam.
A második: gyönyörű templomi mennyezetet láttam. Amikor később beállítottam Shvoy atyához azzal, hogy pap akarok lenni, ő bevitt a kápolnába imádkozni. Fölnéztem a mennyezetre, ugyanazt láttam.
A harmadik még nem mondható el.
(in: Elmer István: Börtönkereszt)