Az emberek kétfélék. Közülük egyeseknek van kutyájuk, másoknak (ketteseknek) nincs. Akiknek van kutyájuk, azok számára leegyszerűsödik az ételmaradékok feldolgozása. A maradék a kutyát illeti. Romlott étel persze „a kutyának se kell”, de legalább a felesleget felfalja. Így őt táplálja, az emberek pedig rávethetik magukat a frissebb élelmiszerekre.
Mivel nálunk nincs kutya, magam pusztítom el a megmaradt ételeket elhalálozási (keletkezési) sorrendben. Az a baj ezzel, hogy nem mindig annyi marad, amennyi elégséges volna az egészséges étkezéshez. (Tovább eltartani pedig veszélyes a romlandó kajákat.)
Két vonatkozásra emlékezem kisgyerekkoromból. Ez egyik a címbeli nóta, melyet anyánk énekelt mosolyogva. Onnan a felismerés, hogy mondandója hajaz az enyémre: „Akinek nincs kutyája, maga” esz meg mindent. (Inkább pocsékba menjen, mint kárba – szól a közhely.)
A másikat én szajkóztam szüleim és keresztszüleim örömére. Ez felsorolás volt, mely arról szólt, hogy a kenyér héját kinek kell megenni. Így szólt az én „gyerekszáj”-am: „Nem a mammama híja ham-hamm, hanem az anuna híja ham-hamm. Nem az anuna híja ham-hamm. hanem a huhhuhu híja ham-hamm. [szójegyzék: mammama=nagymama, anuna= anyuka, huhhuhu= kutya, híja=kenyér héja, a ham-hamm jelentését mindenkinek a fantáziájára bízom.]
Úgy látszik, egy idő óta „átmentem huhhuhuba”, mert az utóbbi időkben igen gyakran híja ham-hamm.