Mickey webnaplója

A hőség marad egyelőre. (Segít rajt a hideg lőre.)
Ami változik, az a létszámunk. Mica megtér az ifi táborból, Elvi és Levi megtér Szombathelyről, nászomék hozzák őket, s viszik a táborból szintén megtérő Ilcsit.
Mióta ismerem őket, sokat fejlődtem logisztikában, máig bámulom ésszerű szervezéseiket. Mindennek, és mindenkinek hasznos funkciója van, két kocsival mennek Lébényig, egyet hoznak fel Pestre, melybe Lébénytől átül F., aki a másik autót leadja. Nálunk kiteszik Elvit és Levit, felveszik Ilcsit és visszatérnek Sz.helyre.  Akármeddig törhetem a fejemet, ezeket a fázisokat ésszerűbben nem lehet megszervezni.
Valaha attól tanultam logisztikát, aki országunkban meghonosította egykoron. Ő azt mondta: Mindennek a közepe a logisztika. Nincs olyan műveletsor, melynek legcélszerűbb lépéseit ne lehetne és ne volna érdemes meghatározni. Ez az a célszerűség, mely lerövidíti az utakat, a szükséges időt, az átrakodások számát, stb.
Biztos, hogy igaza volt. Még akkor is, ha vannak egyéb szempontok is:
Talán Bernáth Aurél írja egyik könyvében, hogy általában személyvonattal közlekedve járta be az országot, hogy megismerje. Jó időben leült a lépcsőjén, és élvezte a jó levegőt, a szép tájakat közvetlen közelről, s ha hosszasan álltak egy éppen érő szilvafa előtt, odaballagott, hogy szakítson néhány csorgó levű gyümölcsöt. Nem foglalkozott azzal, hogy mikor ér hová.
Van azután egy megint más hangsúlyokat érvényesítő rendszer. Nem akarnám a felmenőimet befeketíteni, csak a példa kedvéért említem, hogy apai nagyapám kadétiskolát végzett, aki valamikor – az első háború alatt és azt követően – nevelgette apámékat. Apám mesélte, hogy egy alkalommal így szólt hozzá:
– Funca! Hozd ide a pipámat. Funca odahozta.
– Most hozd ide a dohányzacskómat is. Odahozta.
– Keresd meg a pipaszurkálót. Megkereste, odavitte.
– Most hozzál gyufát.
Funca a zsebéből előkapta a gyufát. Apja pedig nyakon csapta, s azt mondta neki: Nem azt kértem az imént, hogy a szurkálót és a gyufát hozd ide, hanem csak a szurkálót.
Funca pedig az apám volt, aki elébe akart menni a további egzecíroztatásának, sőt ha úgy tetszik, már 1920-ban logisztikus módon gondolkozott.
Azt hiszem, igaza volt. De hát más korok, más szokások, más emberek…   
Meg kell értenünk, hogy mások voltak, sőt (és most magamat plagizálom) meg is kell nekik bocsátani, hogy tőlünk különböztek, s ha elég hősiesek vagyunk, még meg is köszönhetjük a Teremtőnek, hogy nem teremtett minket egyformáknak.