Mickey webnaplója

Nem csípem, hogy szurkálnak. 
Pedig ma is, és életem végéig havonta. 
Sej, kora reggel délelőtt … elzarándokoltam a tetthelyre. 
Várakoztak már a liftnél. Én is beszálltam. 
Kifelé megfordult a sorrend. Én érkeztem először a IV. emeleti ambulanciára, ott is a sorszámokat tartalmazó pikszishez.
Utánam, aki előttem szállt a liftbe. Átnyújtottam neki az őt megillető 1-es sorszámot, a 2-est megtartottam magamnak. 
Rosszabbodik a helyzet? 
Korábban több tollat találtunk egy tartóban, hogy kitöltsük az adatainkat. Ma egy se volt kitéve. Töltse ki ki-ki otthon a saját tollával, tintájával. Takarékosság. Egyelőre a telefonvonal működik, egy és fél kettő között lehet érdeklődni az eredmény iránt.
Olyan meglepő, hogy ha egy ismert személy elhalálozik, a közmédiák közlik hivatalból elsőnek a halálhírt. Majd megírom néhány nap múlva, hogy mire (kire) gondolok.
Egy bloggerina írja: …nagyon pazarlóan bánik ez a nemzet tagjaival.
Válaszom: Minden nemzet ismert és ismeretlen fiai (és lányai) meghaltak eddig. Ki előbb, ki később. A nemzet tagjai egyet tehetnek. Közösségekben élve ápolják egymás lelkét (+ testét) kölcsönösen, szolidaritásban. Jó volna ennek erősödnie atomizálódásra hajlamos civilizációnkban. (A világ valamennyi civilizációjára gondoltam). Később hozzátettem: Ki-ki hatásköre (akciórádiusza) szerint teheti ezt: Ameddig elér a keze (és a szíve).  
Egy mondat a mai perikópából: A Mester jövendöli: „Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.” Olykor tapasztalhatjuk. A tökéletességet kéri számon rajtunk sok képmutató. És ennek nem, illetve csak töredékesen tudunk megfelelni.