– Ez év első felében egyik negyvenvalahány éves házas asszony (nem hatalmazott fel, hogy közzétegyem kilétét) email-t küldött ismerőseinknek (nekünk is), melyben többek között a következő gyönyörűséges megfogalmazás áll:
„Elmondtam férjemnek, hogy tiszta szívből sajnálok minden percet, amit harcban töltöttem Vele szeretet helyett! Sokat imádkoztam /már évek óta /azért, hogy jobb legyen a kettőnk kapcsolata. Hát most meghallgatásra találtam…” (Ez azért foglalkoztat, mert magam is írtam közös életünk alakulásáról, de az anyag szept. 24. előtt nem publikus.)
– Értékek minden korban teremnek. Kortársunk Arvo Pärt komponista tevékenysége ilyen. Hallgassátok, mit üzen zenéjével. A youtube-on sokféle hallható.
– Minden tininek a kezébe adnám az amerikai O’Henry novelláját, a Háromkirályok ajándéka c. elbeszélést. Egy életre elég muníciót ad ahhoz, hogy hogyan kell egymást szeretnünk. Aki elolvasta, ne panaszkodjon nekem, hogy nyálas, inkább gondolkozzon el üzenetén.  
– Két email-váltás Deske blogjából:

1. Deske, szeresd felebarátodat, de ne tiszteld benne a másságot? Milyen szeretet az, amelyikben nincs tisztelet a szeretett lény iránt? H.
válasz: Tiszteld a másságot, vagyis a másságát, vagyis azt a dolgát, ami különbözik attól, amit helyesnek tartasz, követsz. Ha az hülyeség, tévedés vagy bűn, nem tisztelem. Az embert igen. d.

2. Ihlet? Hogyne, létezik. Nálam tán négy nap egy évben. Olyan, mint a gyerekcsúszda. Az ember hónapokig mászik fölfelé a létrán, aztán egyszer csak.
07:09 Deske, olyan, mint a hegyre biciklizés. Egy örökkévalóságig tart felkínozni magunkat, hogy azután két perc alatt a völgybe guruljunk a csúcsról... B.
10:27 Nagyon igaz. És pontos. A lényeg itt, hogy ugyanannyi a táv, és mégis micsoda különbség. d.
–  Munkák.
Valamikor hívtak, elfogadtam.
Bér?
Annyit kértem, amennyit ott kaptam, ahol korábban dolgoztam.
Megkaptam.
Másfél évtizedig az induló összeget kaptam korrigálva az aktuálisnak meghirdetett inflációs rátával. Majd nyugdíjba vonulásom után néhány évvel a felét. 
Majd a felét, de távmunkában.
Majd megszűntem.
Majd kaptam ajánlatot díjazás nélküli munkára.
Az élet produkál ilyeneket.
Eddig a csúcsot egy nyugdíjas könyvelő tartja, aki minden fizetség nélkül vezette a vezetnivalókat, összesítette az összesítenivalókat, elszámolta az elszámolnivalókat, s utóbb írásos figyelmeztetést kapott, mert valamit másképp dolgozott fel, mint ahogyan az új elvárások megkívánták volna.    
– Ma Nászom, Feri és Luci itt jártak. Feri elszállította sérült Coltomat javításra. Örülök neki, hogy újra használható lesz, de már annak is, hogy nem csúfoskodik a garázsajtó előtt méltatlan küllemével.
– Unokáztunk is. Levi szeretne tévét nézni. Ha elmegyünk vele a tévé előtt, fejét képes 180 fokos szögben elfordítani, hogy lássa a képernyőt. Kedves, huncut kisgyerek.
– Sajnálom a fiatalokat (erőm szerint támogatom is). Érdemi munka csőstül akad, a fizetési hajlandóság viszont a nyomorszintet célozza. És ez nagyon nincs jól! Írva vagyon: Méltó a munkás az ő bérére. Egyszer már leírtam, de tízévenként megismétlem, hátha egy potentát komolyan veszi, ha belebotlik a blogomba: A munkás munkabére akkor tekinthető méltónak (azaz igazságosnak), ha abból feleségét és négy gyermekét tisztességes színvonalon képes eltartani úgy, hogy valamennyi pénzt havonta megtakarít. A hatvanas években a piarista Medvigy M. diktálta le, és már akkor is kettéálltak tőle a füleim.
Nem érzékelem ötven év óta a javulást! 
Mi lesz veled emberiség?