Mickey webnaplója

Kritikusok kritikusa
Említettem, hogy Marcell atya megjegyzi magáról: Nincs véleményem, szeretetem van.
A kritikusnak van véleménye. Egyik ma élő híres festő megjegyzi – látván a mostani impresszionisták műveiből nyitott kiállítást –, hogy korábbi véleményével ellentétben, miszerint P. Cézanne harmad rendű festő, most megmásítja véleményét: csak ötöd rangú. A nagy öreg művészetéről különös véleményem nem alakult ki. Nagy úttörő volt a maga korában, hozta formáját, ami tőle tellett.  Elég, ha pl. kritikusa színtévesztő, hogy saját szemüvegén keresztül herótnak lássa a képeket. Nem értek hozzá. Én szeretem Cézanne képeit.
Ugyancsak minap hallottam, hogy egy most kiadott verseskönyv illusztrációi csapnivalók. Nem erősítenek rá a versekre, köszönőviszonyban sem állnak velük. Magam úgy vélem, hogy ha egy versillusztráció hangsúlyosabb, mint maga a vers, akkor dől a dominó. Akkor az illusztrációkhoz szolgáltat hangulatot a ritmusos szöveg, s nem fordítva. Létezik a műfaj egyébként, Gyurkovics T. hozta létre. Több kötetnyi, általa valamiért kedvelt kép színes reprodukcióját próbálta kiegészíteni azokkal a benyomásokkal, melyeket a kép nézegetése ébresztett benne. Ennek is megvan a helye, de elég ritka lehet a műforma. 
Óhatatlanul arra gondol az ember, hogy valamiért saját kifinomult érzékenységét helyezi előtérbe a kritikus, aki lehet, hogy közel sem tudna hasonló műveket előállítani. Fontos ez?
Valahol hallottam, hogy Yehudi Menuhin vonóváltása a kápánál rendszeresen túl energikusra sikerült, s kissé nyekkent, megtörve az interpretált dallamívet. Mondjátok hát meg, de őszintén: Egyáltalán – tudott hegedülni Menuhin? Vagy a tépett szerelésben magát mutogató Nigel Kennedy?
Meleg csákányváltás
A hosszú hétvégére Micáék hárman Szombathelyre indultak, s Zsuzsáék öten délutáni érkezéssel ugyancsak a hosszú hétvégére bejelentkeztek hozzánk.
Ez már tényleg olyan, mint amit húsz éve fogalmaztam: „Gyula szabira ment, vele ellentétben Szabi Gyulára indult nyaralni”.