Mickey webnaplója

Dilemmámnak előzményei vannak. Napokkal ezelőtt, de már a fagyok beállta után történt, hogy reggel hiába nyitogattam a Colt ajtóit (és nem ajtajait, ahogy a MÁV géphangja szakadatlanul szajkózza) , a kocsi belsejében lévő és a kívülről a gumira tapadó pára megakadályozott abban, hogy kinyissam őket. Végül az anyósülés melletti engedett, s sikerült kitépni anélkül, hogy a gumitömítés sérült volna. Onnan kirúgtam saját ülésem ajtaját, s csak azután kezdhettem neki az ablakokra bőven tapadó jég levakarásának. Ma levittem a motorolajos flakont és papír zsebkendővel az ajtókereteket megolajoztam. Az olaj nem tűri a vizet, így nem is tapad meg a gumin, tehát gondtalanul nyithatók az ajtók. Gond azért akad, mert tudomásom szerint az olaj árt a guminak. Ha télen nem tudom kinyitni az ajtókat elég baj, de ha tavasztól a gumik mennek tönkre, lehet, hogy még nagyobb a baj. Ez hát a dilemmám.   
Akkor jöjjön most a bizonyosság.
Az egész úgy kezdődött, hogy Tücsi az interneten talált egy Spanyolországban készült videót, melyen egy zenekar tagjai a semmiből előtűnve (flash mob, ma örömömre divattá lett) adták elő Beethoven örömódáját. A tér megtelt érdeklődőkkel, kicsikkel és nagyokkal, földön állókkal és lámpavasra kapaszkodókkal. A zenét nem kell bemutatni, mindenki ismeri az egy Levente unokát kivéve, aki viszont a maga kilenc és fél hónapjával feltűnően intenzív érdeklődést mutatott Beethoven örökbecsű dala iránt. Nagyanyja nem tudta a képernyő elől elzavarni, amíg háromszor egymásután meg nem nézte, meg nem hallgatta a klasszikus opuszt. Persze egyre több részlet tűnt fel neki a performansz képein. A nagyi pedig minden láthatót elmesélt unokájának. Mindez napokkal ezelőtt történt. Azóta visszatérően felkéredzkedik Tücsi nagyi ölébe, és onnan hallgatja a végigkonferált műsort. Ragaszkodása a zenehallgatása iránt nem hagyott alább, ma is meg kellett nézni, hallgatni, kommentálni a flash mob-ot.
A zene elhangzott, s az utána beálló csöndben egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy az apja fütyüli spontán és öntudatlanul a dallamot. Kis idő elteltével megismétlődött a dolog, ám most a felesége részéről. A picike pedig el van ragadtatva a műsortól. Nem hiszem, hogy tévednék, ha azt gondolom, egy életre elkötelezte magát a nagy klasszikus, L. van Beethoven muzsikája iránt. Ezek az alapélmények kitörölhetetlenek emberségünkből. Ezt most már-már bizonyosságnak lehet tekinteni.
S akkor egy kis kitérő.
EU-csatlakozásunk után magam is szerkesztettem egy csasztuskát, melynek Schiller szövegéhez semmi köze nincs, de az alakuló birodalom és a világ viszonyát talán telibe trafálja az általam fogalmazott himnuszszöveg. Álljon most ez is itt, igazolva, hogy igazságtalan a mi világunk, s hogy amit egykor leírtam, ma már az sincs úgy:
„Testvér lészen minden ember, akkor, ha európai, / De nem áll senkire, ki ázsiai, afriikai. / Pláne nem, ha amcsi a jámbor, vagy ha ausztráliai. / Esélyesebbek talán a pólusok polgárai.” /
Nos, ha túléltétek szövegemet, akkor részesüljetek ti is abban a látványosságban, amelyben lakásunk három generációja.
Lefogadom, hogy fél óra elteltével magatok is dúdolni fogjátok a fülbemászó muzsikát! http://www.nlcafe.hu/szabadido/20120711/komolyzene-flash-mob/