A fogalom, már megvan, ma ötlöttem ki. Most már csak tartalommal kell megtölteni. Első megközelítésben ( Ez az első megközelítés kb. a múlt sz. 60-as éveiben bújt elő valahonnan, mígnem közhellyé lett.) a blog logikájának megfelelő írást, attitűdöt, hozzáállást, megfogalmazást, formai megoldásokat stb. értek rajta. Tovább meg nem gondolkozom, mert ennyi bőven elég, minek komplikálni a dolgokat.
Inkább arról írok, hogy tüsszögve és harákolva, hörögve és köhögve, orrot fújva és berekedve a legszükségesebb dolgokat elvégeztük Tücsivel. Vásároltunk s én megijedtem. Ketten vagyunk itthon, s kb. 30 000 pénztől szabadultunk meg. Vannak visszatérő szükségleteink, nagyobb időre elosztva a költségeket, vannak az ünnephez kötött költekezések, vannak feltehetően fölösleges kiadásaink. Jószerével úgy vagyok vele, mint az amerikai reklámszakember, aki azt mondta (szintén a 60-as években): Évi reklámkiadásunk 1 mó dollár. Bizton állíthatom, hogy a fele kidobott pénz. Csak azt nem tudom, hogy melyik fele. Visszafordítom szavait a mi szituációnkra:
Veszünk, mert talán fogyóban van otthon.
Veszünk, mert hazajönnek a fiatalok és szükségük lesz rá.
Veszünk, mert a zsizsik tönkretette otthoni készleteinket.
Veszünk, mert szükségesek az ünnepekre.
Veszünk, mert holnapután mákos gubát eszünk.
Veszünk, mert elment az eszünk.
Veszünk, mert hátha kell.
Veszünk, mert úgy gondoljuk, hogy valaki örülni fog neki.
Veszünk, mert veszünk.
A veszünk igére írt rövid rögtönzéseim után hadd álljon itt az is, hogy nemcsak veszünk, hanem észre is veszünk – szép dolgokat. Pl. a parkolóban az autóból kiszállva elgyönyörködtünk – egyelőre ingyen – a dérlepte táj pénzben kifejezhetetlen szépségében. Rövid idő elteltével utánaeredtem, hogy lencsevégre kapjam a környék mai látványát. Mondják, holnap meleg front érvényesül, mely szétzúzza a mai zúzmarát, így a képeknek ma kellett elkészülniük. Nem lett túl sok, mert a gép akkui „fáztak” vagy spontán lemerültek. Mégis, ami kész lett, hűségesen megmutatja azt, amit láttatni szándékoztam. Egyet fel is tettem a facebook-oldalamra. Senki sem lájkolta eddig az aquincumi fenségesen deres jegenyesort a Távfűtő Művek ködbe burkolódzó kéményével. Pedig Monet-nak bizonyára tetszene. Oka lehet még az is, hogy ma az egész ország hasonlókat konstatált: Mit nézzen rajta?
Igen.
Deres már a határ, és így van ez rendjén.
Ezek után meg se mutatom a szépen színezett műanyagmozdonyt, melyet gyorsan lefotóztam, mielőtt darabokra megy a „használattól” (mondom: műanyag mozdony).
Pláne nem mutatom meg azt az absztrakt tartalommal bíró fotómat, mely más üzenetet hordoz számomra, mint egy átlagbürokrata számára. (Szintén színes műanyag.) Egy Tixo-állvány (másnak, Scotch-, megint másoknak Cellux-tépő szerkezet). Nekem ez egy balról jobbra előre hajló (görnyedő) alak ívét mutatja, akinek nem ragasztószalag koronázza a tetejét, hanem glória a fejét. Nem használati eszköz többé, hanem térdeplő bibliai lányalak, aki a Magnificatot leheli a térbe. Persze csak nekem, és csak sematikusan.
Mégis.
Muszáj azt mondanom, hogy balról jobbra ível a „háta”. Próbáltam megfordítani, nem ment. Mária a jövőbe (azaz balról jobbra) nézett. Ha megfordítom, lélektanilag tönkreteszem az ábrázolást, szó sincs itt múltba merengésről. Az ő jövőjéről és a világ jövőjéről folyik a szó az elképzelt angyal között és őközte. Ezért muszáj balról jobbra tekintenie. A szorgalmas kutatók megtalálják a belinkelt 2012.3 albumban.
Még egy jó hír: A könyvmegállóban ma újra szép számban találtam olvasható szépirodalmat.
Utolsó kommentek