Az ülőmunka mint olyan, immár betegséggé avanzsált. Aki életmódszerűen üldögél az íróasztalánál, az autójában, a PC előtt, a krónikus mozgásszegénység miatt óhatatlanul megbetegszik. Keringési és szívpanaszai lesznek, mások aranyérrel küszködnek.
Legjobb le se ülni az asztalhoz, de ha már, akkor időnként fel kell állni, mozogni.
Az okosok szerint az egészség szinten tartásához nem elég a séta sem. Több kell. Otthon vagy konditeremben.  
Ha otthon, akkor visszatérően 10-15 db-ot le kell nyomni napjában többször az alább csak felsorolt mozgássorozatokból.  Csak felsorolom őket, meghagyva a titokzatosságból fakadó félelmet: Vajon miféle testkínzó tekergések lappanganak az egyes szavak mögött?
Törzsemelés, zsebbe nyúlás, repkedés, hasizom-erősítés, egyszerű felülés, ferde felülés, felülés karmunkával, felülés térdhúzással, váll- és karizom-erősítés, oldalemelés, előreemelés, karkörzés, lórúgás, nyújtás, stb.
A konditeremre nem térek ki. Ott mindenhol nagy ablakok vannak, akárki láthatja, mint ugrálnak, „gyúrnak”, akik örökké szeretnének élni és egészségesnek maradni.
Biztos, hogy kellenek a mozgások. De ha már kialakult egyfajta testi romlás, akkor szerintem nem árt az óvatosság.
Először ugyanis akkor kerültem kórházba, amikor ütőfúróval fúrtam végig egy szobafalat, s mellé bekaptam egy korábban nem szedett Aszpirin tablettát. Vérnyomásom az egekbe szökött.
Másodszor azért kerültem oda, mert végkimerülésig lapátoltam a víztől elnehezedett hatalmas hóbuckákat. Ekkor ritmuszavarom támadt.
Harmadszor meg azért, mert megijedtem néhány kellemetlen tünet miatt. Ijedelmemet nem bántam meg. Akkor beállították gyógyszereimet, mely ez idáig működik.
Csak semmi tunyulás, mondják az okosok, fel az asztaltól és mozgás!
Csak semmi sport, mondja W. Churchill, aki valahogyan máshogy tartósította magát.
Tudja a fene, mikor járok jól.
Mitévő legyek, és mit évő legyek?
Talán a legfontosabb a nekem szóló feladat megtalálása és művelése, amíg erőim engedik.