Obligát téli téma minden kor általános iskolájában a karácsonyi szünetben fogalmazás íratása a nebulókkal „A tél örömei” címmel.
Azonnal adódik, hogy megidézzem G., a „rossz tanuló” háziját, részben mert rövid, részben, mert a téli szünet után az óra előtti tízpercben született, részben mert zseniális. G. a téli szünetben nem ért rá házit írni, hiszen a tél örömeinek hódolt. Nem kertelek tovább, újra ideidézem a korábban már citált dolit: „És voltunk szánkózni. Lefelé jó volt, de ellenben fölfelé rossz.” Jobb jegyet adtam volna neki, mint amit kapott elhamarkodott munkájára. Mindenesetre egyfajta őszinte értékelése ez a télnek, mely éppúgy tartogat örömöket, mint felejthető eseményeket.
Igyekszem gyorsan leszögezni, hogy a havazás gyerekszemmel nézve mindig is gyönyörűségszámba ment. (Olykor tényleg a számba ment.) Jéggé síkosítottuk a havat, s csúszkáltunk szüleink bánatára, a suszterek örömére, akiknek üzlet volt cipőnk megtalpalása. (Szinte kizárólag bőrtalpú cipők léteztek. Aki jobbra vágyott, kaphatott gumi hócipőt, csizmát, a felnőttek kalucsnit.)
És voltunk szánkózni is. Egy hasalt a szánkón, egy-két gyerek ült a hasalón. Ezt „ördöglovas”-nak nevezetük. Ültünk háttal, felálltunk a szánkóra, kapaszkodtunk a végén potyázva és repültünk vagy bukfenceztünk. „Puha a hó, hogyan fájna”?! – énekeltük. A valóságban a hó nagyon is tudott fájni. Ha egy jegyes hógolyó az arcunkba csapódott, ha mackónadrágunkon térdig jégcsimbókok csüngtek, ha lábunk szára vörösre fagyott a hótól, a jégtől, a jegyes széltől. (Felmenőnk lába megfagyott a távol lévő iskolából hazajöttében hófúvásban, ki tudja mekkora hóban gázolva.) Mondják, hogy az 1700-as években kisebb jégkorszak érte földrészünket. Igen sok katona és civil fagyott meg. Akkor élhetett „A didergő király”, akin hermelinpalástja sem segített.
A közelmúlt híradásait hallgatva-nézve meglepett, hogy a helyenként nagymennyiségben lezúduló hó miatt hányan kárhoztatták a hatóságokat. Panaszkodott a zágrábi megkérdezett, panaszkodtak a Face-book látogatói. Egyenesen államtitkárok lemondását követelve, amiért nem tudták tapsra eltüntetni a hatalmas hótömegeket. Nyilván lelassult egész Európa mozgása, függetlenül a fuvarok vállalt határidejétől. Sok vitát okozhat a kiszámíthatatlan időjárás. (Jó üzlet a jogászoknak.)
Mennyivel kevesebb szó esik arról a haszonról, amit a fehér jegeces pihék hullása és a fagy mint olyan jelent.
Próbálom számba venni:
Megóvja a fagytól az őszi vetéseket. Ez önmagában hatalmas áldás.
Megemeli a talajvíz szintjét, mely az utóbbi időkben szintén pozitívnak értékelhető, és nehéz volna hasznát forintosítani.
Megtisztítja a szmogos levegőt. A városlakók fellélegezhetnek.
Eltakar minden mocskot, szemetet, szemet zavaró rendetlenséget.
Esztétikai gyönyörűség. A fotósok lázasan kattintgatnak, mert megnő a kontraszt, mert a témát kiemeli, mert egy jól eltalált téli fotónak hangulata van. A zúzmarás, havas természet gyönyörűséges a maga nemében.
Lehetővé válik a sízés, korcsolyázás, fakutyázás, snow-boardozás, a jégszobrászat, a hóemberépítés…
Hatásosan ellensúlyozza a nyári hőséget.
Kétségtelen tehát, hogy a tél, a havazás okozta bosszúságokat ellensúlyozzák a tél ugyancsak létező örömei.