Mickey webnaplója

A. blogjában a pápa lemondása kapcsán kitér arra, hogy a XVI. Benedek bocsánatot kér azoktól, akiket valaha is megbántott, és hogy ettől a kedves öregembertől milyen távol állhat a bűn, a gyengeség, a hiba.
Fejtegetése indította el bennem a következő gondolatsort. Annak idején a Távlatok jezsuita lapot szerkesztettem, olvastam, írtam. Évtizedek messzeségéből rémlik fel egy Nemeshegyi P. által írt cikk. Ha emlékezetem nem csal (bár a név ebből a szempontból oly mindegy), Yves Congar domonkos teológus egyik lelkigyakorlatából idézte:  Congar arra építette fel beszédét az első napon, hogy térjetek meg kedves híveim. A második napon arra, hogy térjenek meg a papok, a harmadikon, hogy térjenek meg a püspökök s a negyediken, hogy térjen meg a pápa. Ez utóbbi azután túlságosan is forradalminak bizonyult, Congart egy időre félretették.
Pedig igaza volt.
A sokak által és méltatlanul kritizált XVI. Benedek (Ratzinger) pápa nekem ideális ember, tiszta gondolatokkal, írásokkal. Igazságos, irgalmas és szeretetre méltó.
Ha más emberekkel mérem össze, valóságos szent, ragyogó mintakép.
De ha a tökéletes Istennel hasonlítom össze, akkor ő is gyarló, gyengeségekkel bajlódó valaki, hiszen az ő természete is eredendően rosszra hajló. Ne botránkozzon meg ezen senki: Szent Pál azt írja magáról: „nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok” (Róm 7,19)
János apostol pedig így fogalmaz: Ha valaki azt állítja magáról, hogy bűn nélkül való, az az ember hazudik. (Vö. 1Jn 1,8)
Jézus kétféleképpen közelíti meg a témát: Részben kijelenti, hogy az ember a saját erejéből nem üdvözülhet, csak az irgalmas Isten jóvoltából, másrészt figyelmezteti övéit: „legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes”. Ez nyilvánvalóan eszményi elképzelés, mely csak töredékesen sikerül.
Ezek miatt van szüksége mindenkinek, a szentnek és az aljas gazembernek egyaránt a megtérésre. Mert egy „szentgyanús” ember az átlagos emberihez képest kiváló valaki, ám Istenhez csak akkor mehet, ha minden „salak”-tól megszabadul. Ez itt a földön elkezdődik, de csak az Istennel való szembesüléskor teljesedik be.
Nagy szerencsénkre Isten minden embert szeret – válogatás nélkül –, és mindenkit magához vonz.
Ebbe az Isten–ember viszonyba kívánt a lemondásra készülő pápa még intenzívebben belekapcsolódni, ezért határozott úgy, hogy ezután az imádságnak kíván élni.
Az imádságnak, amely elsősorban kapcsolaterősítés a Teremtővel.