Mickey webnaplója

Az éjjel nem találtam meg a kocsimat ott, ahova parkoltam. Aztán felébredtem. Eddig hét autónk szolgált. Sose lopták el, meg se kísérelték, de álmomban... nem is tudom, hányszor. Előttem is titok, hogy miért álmodom ilyen szamárságokat.
Tegnap hasamat ultrahanggal vizsgálták. Nem fájt, persze hogy nem. Viszont az orvosnő azt kérte, hogy mély levegőt vegyek, és tartsam bent.  Vettem, tartottam. Még mindig tartottam, és még mindig. Azon gondolkoztam, hogy ha még öt percig nem szól, akkor megfulladok. Nemde?
Nincs ok ijedtségre. Mielőtt lila lett volna a fejem, szólt: Kiengedheti.
Kiengedtem.  
Ma elmentem a dietetikai vizsgálatra.
A 10.38-as  HÉVet céloztam meg. De a megálló parkolójának a legtávolabbi pontjára kellett lavíroznom, csak ott találtam parkolóhelyet. AHÉV-et persze így lekéstem.    
Sebaj. Időben vagyok. Tíz perc múlva itt a következő HÉV.
Így is lett.
A hídfőnél fel a villamosmegállóba. Az első villamost lekéstem, de gyanúsan sokáig álldogált két megálló között. Rájöttem, hogy a felüljárón való munkák miatt nem jár a villamos. Vissza is indult hamarosan. Le a buszmegállóhoz. Jött elég hamar, el is vitt a szakrendelőig. Még mindig időben voltam. A beutalóm 11.20-ra szólt.
Illendően bejelentkeztem a recepción, ahogy kell. Kaptam egy sorszámot, és vártam soromra. Az az érdekes, hogy nem is volt sor. Fél óra várakozás után jött végre valaki. Meglepő módon őt hívták be. Kezdtem gyanakodni. Itt valami nem stimmel. Besurrantam az ajtónyíláson, bemutatkoztam és rákérdeztem, hogy miért nem fogadnak engem?
Mire az asszisztensnő mutatja a monitort: Látja? Nem szerepel a neve a képernyőn.
Mondom: Látom. De miért nem szerepel?
Azt csak a betegirányító tudhatja. Vélhetőleg másik osztályra irányították a sorszámával.
Hirtelen bevillant: Ha nem erőszakoskodok, meglehet, hogy fájrontig ülhettem volna a folyosón anélkül, hogy bárkit érdekelt volna ez. Egy másik osztályon, teszem azt, a fogászaton hiába kiabálták volna, hogy kérjük a 152-est befáradni.  
Az adminisztratív hiba kiküszöbölődött, mértéket vettek rólam, testmagasság bemondásra 172 cm, súlyom az ő mérlegükön több mint 103 kiló (itthon a miénken utánamértem, bő 99, szűk száz kiló). Naná, hogy a miénk a jó érték! Hiszem, hogy lefogytam jó tíz kilót.
Az orvoslátogatás megerősített abban, amit tegnap írtam:  
Az orvosok egymásnak üzengetnek állapotom állása felől javaslatokkal, gyógyszereléssel.
Én meg naivul csak arra gondolok, hogy öreg vagyok. Nincs betegségtudatom.
Hogy kinek van igaza, azt majd az idő eldönti.