Ha azt olvassa valaki: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”, nem maradhat semmi kétségem afelől, hogy a Biblia az, amit olvas. De ha egy neves író valamelyik könyvébe belelapoz az ember, akkor egyáltalán nem biztos, hogy visszaemlékezik rá, hogy évtizedekkel korábban olvasta-e már, avagy sem. Így jártam én is egy Steinbeck-regénnyel. A címe ismerős volt persze: De hát az még nem jelent semmit. Mivel az általam látogatott antikváriumokban sokszor találkoztam egy-egy általam kultivált író könyvcímeivel, persze, hogy százszor annyi könyvcím kacsint rám ismerősként, mint ahány könyvet elolvastam. (Az antikváriumokat böngésző ember könnyen felismerhető félrebillent fejéről. A szerzők és címek a könyvek gerincén vertikálisan szerepelnek, de nem ám felülről lefelé haladva, hanem a szemsíkhoz képeset derékszögben elforgatva. Hogy miért nem jöttek rá a kiadók, hogy fentről lefelé haladva álló betűket alkalmazzanak, előttem mindmáig rejtély. Javasolom, hogy a jövőben az általam vázolt sorrendet kövessék. Ötletemért a szokásos 1%-ot kérem a haszonból.) No, mindegy.    
Ott tartottam, hogy ritka az a könyv, melynek a címe vagy az első mondata elárulná, vajon olvastam-e vagy sem. A Rosszkedvünk tele pl. ezzel a mondattal indul: „Mikor felébredt az áprilisi reggel arany verőfényére, Mary Hawley a férje felé fordult, aki két kisujját a szája szöglétbe akasztva békapofával akarta meglepni.” Ez a mondat nagyon is steinbecki volt, ám minden steinbecki mondat sem elég ahhoz, hogy eldöntsem, olvastam-e, vagy sem adott könyvét. Most is így jártam. A 105. oldalon derült csak ki, hogy igen, olvastam. A dolog nyitja pedig rendkívül egyszerű: A regény hivatkozott oldalán közöl egy rövid anekdotát, melyről azt gondoltam, hogy a Szeszélyes autóbusz c. regényében szerepel. (Ezek szerint azt is olvastam.) Az anekdota, melyet oly sokszor idéztem már, így szól: „…nekem pedig eszembe jutott a legjellemzőbb történet, amelyet nőkről hallottam. Két nő találkozik. Az egyik felkiált: »Mit csináltál a hajaddal? Olyan, mint egy paróka.« »Nem olyan, hanem az.« »Nahát, igazán nem is látszik annak.«”
Nem szörnyű, hogy a regényből csak erre a poénra emlékszem? Merthogy eddig olvasván fogalmam sincs, hogy mire végzi a főszereplő, az Ethan Hawley névre hallgató fűszeres segéd, akinek ősei egykor cethalászok és kalózok voltak, s aki egy banktisztviselőtől tuti tippet kap, hogy milyen módon kell egy bankot eredménnyel kirabolni. Most gondolkozóba estem, folytassam-e az olvasást. Hiszen ha egyszer elfelejtettem, elfelejtem másodszor is.
Szolgálati közlemények: Ma Mica sógornőjének appendicitis műtéte volt. Kórházban lábadozik.Ugyancsak ma papa és mama között rótta a négy-öt lépésnyi távokat Levente. Egyedül és meglehetősen fáradhatatlanul.