Zsuzsával beszélgettünk telefonon arról, hogy hogy is volt az akkor régen. Többek között a mosásról. Említi, hogy naponta telik meg a mosógép az öttagú család levetett ruháival, hol tarkával, hol fehérrel. Mondom neki, hogy valamikor hetente mostak az asszonyok. Itt és most kicsit részletesebben fejtem ki, mit jelentett a mosás akkor.
Mosni rendesen a mosókonyhában szoktak a bérház asszonyai, és mivel ráment a napjuk, beosztással éltek. Mindenkinek volt egy „mosónapja”. A vegyes tüzelésű katlanba már reggel begyújtottak, mert az ide hordott (v. slaggal belelocsolt) hideg vízen alapult a mosás. A mosókonyha fűtése elég pocsék hatásfokú volt, hiszen szimpla üveges ajtón jött a fény és télen a hideg. Persze nagyon nem maradt idejük fázni az asszonyoknak, mert tüzet kellett rakni, élesztgetni s életben tartani mindaddig, amíg a nagy mennyiségű víz fel nem forrt. A teknőben, vagy ha akadt nagyobb dézsa, közben folyt az áztatás, hogy fellazuljon a kosz a textilneműkön. Biztos, hogy a fehér göncöket, ágyneműt külön mosták a tarkától, s az is biztos, hogy az ágyneműt, gyerekpelenkákat etc. kifőzték, részben a sterilitás miatt, részben pedig azért, hogy az izzadság- stb. foltok biztonságosan eltávolíthatók legyenek. Maga a mosás fateknőben történt. Abba merték vödörrel a katlanból a forró vizet, s annak rézsútos oldalára fektették és sikálták ún. gyökérkefével a szennyes, nedves ruhaneműt – sokszor igen forró vízben –, hogy csakugyan tisztává varázsolják. Az ősi módszer (a sulykoláson túl) a hamuzsír használata volt. Nem térek rá ki. Gyerekkoromban már hasáb alakú mosószappannal, finomabb flóraszappannal vagy lekvár sűrűségű káliszappannal dolgoztak. Utóbbi még kenőszappan névre hallgatott. Használtak mosóport is. Az 50-es években kétféle szappanalapú mosópor volt divatban. Az Asszonydicséret és a Persil. Egyik szennyvivő képessége sem volt jobb a szappanénál. A mosás tehát olyan forró vízben történt, amit még elbírt a nő keze, karja. Nem úgy az öblítés. Ahhoz csapvíz szolgált. Dézsában öblögették el a ruhákat, hogy a szappanos kosz leoldódjon róluk. Majd az immár tiszta textilek egy részét „Búzavirág”-kékítővel átöblítették, hogy fehérsége teljesebb legyen. Az ingeket, ágyneműt stb. pedig keményítős oldattal kezelték (keményítőként használták a kifőtt tészta öblítővizét, utóbb a gyári készítésű keményítőt), hogy ropogós és teljesen sima legyen vasalás után. De a vasalástól még messze vagyunk. A mosási műveletre ráment a délelőtt. A jócskán elfáradt nőkhöz a délután sem volt kegyesebb. Ekkor darabonként – sokszor fagyosan hideg vízben – történt a mosott ruhák kicsavarása. Csakugyan erejük megfeszítésével tekerték a textíliákat, hogy száradásukat felgyorsítsák. A tiszta holmit ruháskosárba („nyikorgó kosárral ölében ment a padlásra, ment serényen”) gyűjtötték. Ez egy ovális, rézsútos, mély fűzvessző alkalmatosság volt. Az ebbe gyűjtött matériával kellett felemelkedni a padlásra. Ahol mi laktunk, a padlás két és fél-háromemeletnyi magasságban leledzett.
A mosás megkoronázása a teregetés volt, s „a ruhák – csakugyan – fényesen, suhogva, keringtek szálltak a magosba”. Megjegyzem még, hogy télen átkozott hideg tudott lenni a padlás. Napok múlva sem szublimált a fagyott pára a kiteregetett textilneműkről. A nagyobb darabokat törni lehetett, a kisebbek is kopogtak a jégtől. Viszont vasalásukhoz nem kellett vizet spriccelni rájuk.
Ezek után nem csodálható, ha a gyerekek nem minden reggel kaptak frissen mosott tiszta inget, fehérneműt, hanem csak ahogyan a szükség megkívánta.                    
De az is igaz, hogy azoktól a mosószerektől semmiféle károsodás nem érte az emberek szervezetét. A szintetikus mosószerekről nem merném ugyanezt állítani. Bizonyítékaim nincsenek, mégis feltűnő, hogy a civilizált emberek tömegesen keresik fel a bőrgyógyászatot a legkülönfélébb aberrációkkal. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy köze lehet mindezeknek az öblítőkhöz, samponokhoz, krémekhez, mosóporokhoz ...
PS.: Lám, akaratlanul is tisztelegtem a nők munkája előtt.
Lám-lám Zoli sógor és hasonnevű bérmafiam névnapja van.
Lám-lám-lám, nászom Miklós fiának és Ágoston unokámnak születésnapja van.
Lám-lám-lám-lám: Ildi húgom két nap múlva névnapját üli.
Isten éltesse mindnyájukat!
Kláritól felkérést kaptam, hogy írjam le az 50-es évekre jellemző vasalási szokásokat is.
Lehet, hogy így lesz, de nem holnap, mert elég sokat távol leszek.