Bizonyára kitűnő mai feldolgozások is léteznek, melyek Krisztus keresztútját és feltámadását követik az evangelisták leírása nyomán. Nekem ezek közül csak a Krzysztof Penderecki-féle Lukács-passió ismerős. Impulzív mű, amelyben a mester szokatlan hangzásokkal, hangfürtökkel dolgozik, s van min el-elmélkedni hallatán. Egyéb modernekhez nem volt szerencsém. Preklasszikusokhoz annál inkább. Bach passióit sose énekeltem, de a János és a Máté passiót egyforma átérzéssel hallgatom. Mi a feleségemmel együtt Schütz: Máté-passióját énekeltük, mármint a négyszólamú kórusbetéteket. Gyönyörű és barokkosan hosszú kórusmű (kb. szűk óra időtartamú a recitativókkal együtt). Mivel számos feldolgozásban hallható a youtube-on, nem kísérletezem vele, hogy kitegyem linkbe. Bárki se perc alatt belehallgathat. Különösen is megkapó a bevezető és a záró kórus mélységes zeneisége, ünnepélyessége, komoly hangvétele – pontosabban az önmagában is hiteles, ám a tiszta hangzások által fokozottan hiteles szöveg.
A jezsuita költő, Faludi Ferenc sorai olyan megrendítő hatásúak, mint a nagykórusra írt fenti passiók. Faludi így ír: „Nincsen abban irgalom, mélyen buzgó fájdalom, aki téged meg nem szán, ó, Jézus, a keresztfán.”
Lehet, hogy az előzőek nem ébresztenek érzelmeket benned. Egy profán hasonlattal is megvilágosíthatom, mit szeretnék kifejezni: engem hasonlóképpen megihletett – meghatott – Básti Lajos előadásában a Toldi.
Virágvasárnap van ma, amikor is az egyház általában néhány szereplővel olvasatja fel a passiót. Hányszor voltam részese! Általában Jézus szövegét kaptam feladatul. Én, aki bőven túl voltam a krisztusi koron (Ma már kétszeresen). Akikkel együtt olvastunk, már nem mind élnek. Legalább hárman meghaltak. Ők már odaátról kapcsolódnak bele az itteni megemlékezésekbe, ha ugyan ezt teszik. Nem lehet tudni.
Amit Faustyna Kowalska jóvoltából tudni lehet, az az, hogy Jézus egyáltalán nem örült az őt ünneplő tömeggel együtt jeruzsálemi bevonulása alkalmával. Benne munkált a kikerülhetetlen vég szemlélése, tudatosulása: az elítéltetése, ellehetetlenítése, megcsúfolása mindannak, aki ő, és halálra gyötörtetése. Erőt gyűjtött a vérrel verejtékezéshez, melyhez adódott megostorozása, s tovább hatványozta szenvedéseit a tövises koronával való megkínzása, kereszthordozása, lemeztelenítése és a szégyenfán történő halálra gyötörtetése. Persze ebben az őt elpusztító szituációban is az Atyaisten iránti teljes bizalommal engedelmeskedett, hogy megmentsen mindenkit. Ez az ő nagy titka, ajándéka.
A keresztutat sokan és sokféleképpen feldolgozták.
Én is megtettem.
Megeshet, hogy egyik nagyheti poszt helyett közzéteszem.
2013.03.24. 16:02 emmausz
Virágvasárnap
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr505165863
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek