Egyre nagypapább leszek. Vagy inkább, egyre nagyobb papa leszek, vagy még inkább, egyre inkább nagypapa leszek, néha úgy érzem, hogy már is nagyon nagy papa vagyok. Nem azért, mert a nyolcadik unokánk látott tavaly napvilágot (öregednek az unokák, hiába no), hanem azért, mert négy külföldön, három vidéken, egy meg nálunk él. Ahogyan az utóbbi kiteljesedik, úgy tesz engem egyre nagyobb papává.
Pénteken kezdődött.
Szüleinek azt mondtam: a következő órában az enyém Levente unoka. Adjátok rá overallját, és már itt se vagyunk.
Nem is én kezdtem, hanem ő.
Alig beszél valamit, de amit akar, azt elmondja az alig tizennégy hónapos. Mutat az ajtóra, és hozza a cipőjét.
Meg kell zabálni!
Öt perc alatt kint voltunk a lépcsőházban. Ott szembefordultam vele, és letotyogtunk a lépcsőn gondosan mérlegelve, hová kellene lépnem és hová neki. Majd kitotyorásztunk a rétre, s onnan tovább az út túlsó oldalára, ahová a csigák szerint születni kell, az úttesten átmenni teljesen reménytelen. Mi átkeltünk és nem is keveredtünk kalamitásba az olykor felbukkanó autókkal. Onnan tovább fel a gátra, hogy letekinthessünk az Aranyhegyi-patak medrére. Mindez fél órát vett igénybe. Nem siettettem, mert nem volt hová.
Levi felfedezte a rétet, felfedezte a grünbetont, a bokor levélkéit, a flasztert. Mindezeket meg is tapogatta. Visszafelé diót talált, kavicsot és vadgesztenyét.  Ezeket is megtapintotta, markába fogta. Élvezte a (jelen)lét gazdagságát. Pénteken új világ tárult elé. Megfogta a drótkerítés sodronyát, kommentálta a galambok búgását, a verebek csiripelését, a szél susogását.  
Szombaton immár rutinosan folytatta a természettel való ismerkedést. Ezúttal a virágárusig totyogtunk el. Megcirógatta egy új Chevrolet oldalát, örült egy pocsolyának, nézegette benne saját képmását.
Egy nap kihagyás után ma újra folytattuk a környékkel való ismerkedést. Már a kapuban elém perdült, ami annak a jele, hogy vegyél fel. Sokáig nem vettem tudomást ezekről a beforduló jelenetekről, mígnem a patakpart mentén találtunk egy betonülőkét. Ráültettem: innen szemléltük az utca forgalmát.
Hazafelé újra csak ülőhelyet vettünk az alacsony kerítés fáján.
Levente szeret nagy lenni, sétálni, jó levegőre menni,
szereti enni mindazt, amit mi eszünk,
s kerüli mindazt, amit nem eszünk.