A Bundics-filmet kétszer részlegesen, egyszer pedig végig láttam. A szülők elhunytak, és a velem korú Guszti is 2010-ben. RIP. Két dolog miatt néztem meg ennyiszer. Részben még egyszer láthattam egy-egy villanásra azt a házat, ahol életem első tíz évét eltöltöttem, s amit eltakarítottak a lakótelep építése előtt. Másrészt gyerekként nem ismert részletekkel szolgált az emelettel feljebb lakó család életéből. Az öreg Bundics a Gammában dolgozott. Azt hiszem volt egy példánya az ott kifejlesztett pentaprizmás fényképezőgépből, melyből mindössze 700 db készült, s mely nagy újításnak számított a maga korában (1930-40-es évek). Az is tiszta, hogy diavetítőt vett a fiúknak. Zoliról annyit tudtam, hogy zongorázik és jól úszik. Később egyetemista lett. Azután évtizedekig nem találkoztunk. Csak egyszer: temetésen. 
Valamiért a róluk felvett filmből az a rész ragadott meg, amikor a fiúknak egy sátorból kell kikecmeregniük kora reggel. A jelenet felvételének körülményeiről Zoli mesél (a papa ugyanis szenvedélyesen űzte a 8mm-es amatőrfilmezést). No, hát, mint Zoli meséli, nagyon utálták ezeket a szerepléseket, mert számtalanszor meg kellett ismételni egy-egy részt.
Így idézi fel. A papa azt kérte: „Gyertek ki a sátorból egymásután.” Kijöttek. „Hát hogy lehet ilyen hülyén kijönni? Menjetek vissza és gyertek ki újra.” – így a papa. Most integessetek. „Hogy lehet ilyen hülyén integetni? Menjetek vissza és integessetek újra!”
Valahogy jellemző volt a nevelési stílusra ez a mainál sokkal keményebb hangvétel. A feltétlen engedelmességre szorítás. Ma dresszúrának mondanám. Apám is beszámolt hasonlóról.
Az ő apja elküldte a kisfiát, hogy hozza oda neki a pipáját. Aztán, hogy hozza oda a dohányt. (Ugyanott tartotta.) Megkapta a dohányt. Most szaladj a gyufáért. Apám, tehát az ő kisfia, előkapta a zsebéből a gyufát. Nagyon begurult az apja, mert egyesével akarta elugrasztani a fiút. Ma ez inkább idomításnak számít, mintsem nevelésnek, de abban a korban valahogyan és valamiért katonásabb fegyelmet kívántak a szülők. Ma nehéz ezt érteni, de ugyanez jelenik meg, ha lehet még sokkal vadabb formában az Ottlik-regényben, az Iskola a határon c. könyvben.
Más történetem is van. Egyik barátom mesélte, hogy őt egykor az apja szőlőkarót ragadva kergette meg, ha rossz fát tett a tűzre. Egy generációval később egész más a szituáció. Sokat emlegette, hogy ha csúnyán néz lányaira, azonnal pityeregni kezdenek.