Ha felrakok egy posztot – amely többnyire egy témát dolgoz fel a szükséges terjedelemben – vagy kommentek nélkül marad, vagy kap néhány észrevételt. De ha Levi unokáról készült digitális fotót teszek a facebookra, kb. tízszer annyi lájkolás, megosztás, hozzászólás érkezik.
Lám-lám, itt az élő bizonyíték rá, hogy miért stagnál a könyvpiac, miért csökken a közzétett könyvek példányszáma, miért fogy kevesebb napilap, és közöttük is miért fogy az, amelyikben kevés a kép és sok a „zöngicse” (vö. J. Steinbeck: Kék Öböl ).
Azért, kedves felebarátaim, mert a vizuális kultúra felváltotta a Gutenberg-galaxist.     
Nem jelenti ez azt, hogy ezután mindenki a tévé előtt tölti a fél életét, a másik felét pedig a számítógép előtt, de a képi kultúra hatalmas arányú előretörését igen. Más kérdés, hogy a milliárd információ/nap elég rendesen igénybe veszi a szemet, az agyat (avagy naponta hány pixelt érzékel szemünk és reagál rá, ha már egyszer ingerküszöbünket átlépte). Olyan mértékű a látni akarás mohósága, amely csömörhöz vezet (mint a svéd gyermekvers bélyeggyűjtő kisfiúja, aki megutálta a bélyegeket, amikor apja egy kilónyit ráömlesztett).
Nézzünk csak magunkba, kedves híveim, és valljuk be, hogy a fotógalériák tömegét megnézve elérkezik az a pillanat, amikor egyetlen további szép fotóra sem vagyunk kíváncsiak.
Valljuk be youtube-kedvelők, hogy egy határon túl se a retro, se techno zene nem ízlik, mert megcsömörlöttünk a bármilyen tiszta technikával felcsendülő dallamoktól-ritmusoktól.
De ne szégyelljük azt se, hogy egy könyvet kézbe véve beleszagolunk, hogy élvezzük a papír, a nyomdafesték illatát.
Ezek együtt igazak.
Mégis az a trend, hogy érzékeinket az eldugulásig, a kifáradásig, a megcsömörlésig terheljük ingerekkel. Nem hiszed? Láttál már a buszon olyan párt, akik megosztoztak a fülhallgatókon, akiknek a szája rágóval volt tele, miközben a Blikket olvasták a lapot megfelezve egymás között. A fiú a lány lábát simogatta. Ez már négy érzékszerv párhuzamos használata, és akkor nem beszéltem az egyensúlyérzékelésről ötödikként.   
A könyvek pedig továbbra is türelmesen várják a polcon, az asztalon feledve vagy éppen a könyvesbolt kirakatában, hogy kézbe vegyük őket. Hogy újult erővel megindítsuk fantáziánkat, és megjelenjen lelki szemünk előtt a főszereplő fizimiskája és termete tíz regényoldal elolvasása után, aki ha mégis valamelyik ismerősünkre hajazna, az csak a véletlen műve lehet. Legalábbis a szent szerzők szerint.