Mickey webnaplója

1. variáció:
„Rükt in di fesztungen, mit fircig tauzen Man, Generál Laudon... Laudon rükt ejn...
No – mondja Illés vidáman –, még ezt se felejtöttük el.
Bálint neveti. A susztert neveti, mikor otthon hagyta a puskát. Hát még...
– Hát még – mondja szinte fulladozva nevettében –, mikor kend a kutyát nyúzta...
Illés képéről elülnek a nevetés ráncai. A szájszél körül is, meg a szemek körül is. Illés ridegen néz Bálintra. Azután áthajlik az asztalon, és úgy süvíti:
– Micsoda? Hogy én nyúztam a kutyát? Az nem igaz. Kend nyúzta a kutyát!
Bálint megütődve néz Illésre. Hm. Hát micsoda beszéd ez? Hát nem Illés nyúzta a kutyát, mikor a bűre a dobba köllött?
– Hát mán csak ne beszéljék kend. Kend nyúzta. Hát nincsen abban szégyön. Nem kendnek köllött a kutyabűr, hanem a dobnak.
– De mikor nem én nyúztam, hanem kend nyúzta!
Szentséges hős atyák és hihetetlenül agg csontok ebben a pillanatban már mint ellenségek állnak egymással szemben. Egyik sem nyúzta a kutyát.
– Hazudik kend – mondja Bálint. – A kend szava sem jár – replikáz Illés.
A háború egyértelműleg azon a kijelentésen nyugszik, hogy csak sintér nyúz kutyát, ők pedig nem sintérek. Illés is, Bálint is egyaránt nyúztak már nyulat, birkát, esett lovat, tehenet, de kutyát nem nyúztak. A sintér szokta nyúzni a kutyát, nem röndös gazdálkodó embör. Szömtelenség ilyet mondani.
Illés és Bálint már úgy vannak egymással szemben, hogy nemcsak az üres féllityiket, hanem a telit is emelgetik. Nem azért, hogy öntsenek belőle egymásnak, hanem hogy az egymás fejéhez vágják. Ilyen esetben, katonai szempontból, azon a defenzív részen van a stratégiai előny, aki a fal mellett ül, s így az offenzíva hátulról nem vághat a fejéhez semmit. Bálint, a fal mellett lévén, diktál:
– Mönjék kend el elűllem. Mögtagadom kendet. Nem üsmeröm el kendet vén szentségös harcos komának. Böcsületös embör nem hazudik. Nem én nyúztam a kutyát. Kend nyúzta a kutyát.”
(Tömörkény István: Disputa részlet)
2. variáció:
„Pogácsa volt a levélbe pakolva, mert nem szabad levelet küldeni a csomagban. Misi az ablakhoz sietett vele, s elolvasta, közben egy pogácsát majszolt. Mikor gyorsan végigolvasta:
– Hol a kenőcs? – mondta.
– Micsoda kenőcs?
– Azt írja édesanyám, hogy kenőcsöt csinált, azzal kenjem a kezemet, ha a szél kifújja, meg a cipőmet is itassam által vele, akkor nem járja át a víz... itt van megírva!
– Kenőcs! – mondta Böszörményi sápadva – hát az kenőcs vót?
– Micsoda?
– Hát amit kenyérre... kentetek.
– Ki kente? Te kented! – szólt elvörösödve Andrási.
– Nézd csak, ő ette meg, oszt még ránk kenné! – kiabált Tök Marci.
– Hát te nem ettél belőle? Nem te kented legjobban?
– Nem hát! Mer nem attál belőle, alávaló pimasz, szemtelen disznó, piszok gazember, nem aszontad, hogy ezt magadnak szántad?! – kiabált kivörösödve Tök Marci.
– Ne ordítson itt! – kiáltott rá a szobafőnök.
– Ha én ettem, ő is ette! Ha én ettem, ő is ette!
A többiek előbb elámultak, aztán rettentően kacagtak.
– Én azt hittem, hogy vaj.– De jó, hogy nem ettem belőle, mondtam, hogy avas! Én mondtam, hogy avas!... Büdös, azt mondtam! – kiabált Andrási.
– Büdös is vót, no!
– Mégis megettétek!
– Kicsit büdös, ale jó!
– Jó bendőbe jó!”
(Móricz Zs.: Légy jó mindhalálig! részlet a regényből)
3. variáció:
– Gyurcsány szivárogtatta ki az őszödi beszédet.
– Ne mondja keee!
– Szilvássy „szilvárogtatta” ki.
– Ugyan mennyen mááá, keee!
– Tévednek, uraim, Szekeres Imre szivárogtatta ki.
– Az egyáltalán nem biztos, csak annyi, hogy a pártközpontból szivárogtatták ki.
– Hogy lehetne, amikor Tóásó keze van a dologban.
– Mááá hogy lenne benne a  Tóásó keze, amikor annak a másiknak a műve, akit kinyírtak.
– Lári-fári: Ha mondom, hogy nem. Nem és nem. Három ember tette: az Imre, a Kati és az az izé nevű vóóót … na, az.
– Nem tuggyuk, de hogy a baloldal szivárogtatta ki, arra mérget vehettek!
– Még szerencse, hogy a kazetta azonos tartalmú másik példányát senki se szivárogtatta ki…
– Bla, bla, bla, bla, bla, bla.. sine fine ad libitum
(Politikai blabla GyF elhíresült beszédéről 2013-ban)