Mickey webnaplója

Czigány György idén kiadott Révfalu álom c. könyvéből csemegéztem két történetet.
A Fodor Andrással készített interjújába szőve írja: „A képmutatás éveiben felkavaró élményt jelent (…) az 1954-ben bemutatott három Petőfi-kórus, Szervánszky Endre ciklusa. A Kutyák dalának elhangzása politikai botrány volt. Miért nem írta meg Szervánszky a Farkasok dalát is?! A zeneszerző indulatos válasza Fodor emlékezése szerint csak ennyi: Mert a farkasok vagy ülnek, vagy ültek, vagy ülni fognak…”
* * *
Másutt Ottlik szájába ad egy Picasso-anekdotát:
„Az amerikai milliomos nő egy kiállításra elhozta azt a festményt, amit Picassótól vásárolt. Picasso rápillant a képre s kidobja:
 – Ez hamis.
– Hogy volna hamis, képed el a milliomos nő –, hiszen a szemem láttára festette!
Mire a mester: – Sokszor festek hamis Picassót…”
 * * *
Huszonnégy éve lakunk Aquincumban. Még sose hallottam itt békakuruttyolást (Vagy inkább brekegést?) Csúcsra járatott Duna kellett hozzá, hogy ez az új hang megszólaljon.
* * *
Évek óta jelentkezik egy feketerigó tavasszal. Nótájáról azonosítom: A szovjet himnusz kezdetét fütyüli. Korábban kétszer is írtam erről. Ezt mondja: Szövetségbe forrt… és ismétli ötször, tízszer. Lehet, hogy onnan költözött ide anno dacumál? Netán apáról fiúra száll a kommunista nóta.
* * *
Egyszer láttam, hogy egy fakopáncs az alukéményt kopogtatja. Mondom magamban, ezek az ezredfordulós madarak megőrültek. Mit gondol, talál fakukacot a csőben?
Utóbb ismertem meg az igazságot:
A madár produkciója a párválasztással függ össze. Nem élelemszerzés a célja. Nászindulónak szánja.
* * *
Hatvanhét évig állta a sarat alig őszülő hajam. Tavaly kezdtem szembesülni a ténnyel, vékonyodnak a szálak és ritkulnak is. A minap Tücsi – miként közel 45 év óta mindig – „megborbélyolt”. Most először jegyezte meg, amit tudtam: Te kopaszodsz!
Kopaszodom. Joggal.
Későn érő fajta vagyok.
Öregszem.          
Már a saját Goldbergeres melóshumoromat sem meséltem el neki. (50-szer már biztos hallotta tőlem.) De ti hátha még nem.
1965-ben érettségi után egy évet festékkészítőként lehúztam az óbudai Goliban. Egyik kollégánk (a Pocsai) valaha borbély lehetett, mert műszak végén az öltözőben sokakat nyírt, borotvált egy üveg borért a támla nélküli fapadon. A bejövő fájrontos melósok sose mulasztották el nagy hangon megjegyezni: – Pocsai! sz*ok a munkádra!