Mickey webnaplója

Én fotózom,
te fotózol,
ő fotózik.
Mi fotózunk,
ti fotóztok,
ők fotóznak.
Én fotózom őt, őket és fotózlak téged, és titeket.
te fotózol engem és minket, fotózod őt és őket.
Ő fotóz engem és téged, minket, titeket és fotózza őket.
Mi fotózunk téged és titeket, fotózzuk magunkat, őt és őket.
Ti fotóztok engem és minket, és fotózzátok őt és őket.
Ők fotóznak titeket és minket, téged és engem.
Éváék hoztak egy Kodak és egy Fujifilm fényképezőgépet. Katinak tán Sony videokamerája van. 
Éva megkérdezte, hogy kell-e egy Karl Zeiss lencsével ellátott mobil, mely 12,5 megapixeles. Jobb felbontású, mint az én egykilós japán gépem. Igent bólintottam rá.
A ragozások a poszt elején teljesen tudatosak. Nem őrültem meg, csak érdekesnek találtam a Duna-parton azt a fotót, amit én fotóztam arról, hogy Estelle és a papája valamit fotóznak a Duna-parton.
Tegnap 74 képet tartottam meg saját új felvételeimből, melyeket zömmel Ráckevén készítettem. Közülük hat darab – különféle hosszúságú – videofelvétel. Utóbbiakkal az a baj, hogy egy gyermek mozgását nem lehet „rendezni”. Vagy művel valami érdekeset, vagy sem. Ez csak utólag derül ki. És amit a filmes kivágna, azt a nagypapa meghagyja. Hiszen olyan szépek az unokák. 
Ami elgondolkoztat. 
Ha a kevéssé szorgalmas kattintgatókat is figyelembe veszem, tegnap legalább száz kép készült. Mivel két hétig együtt a klán, ez kivetítve 1400 fotó. Utolértük a japánokat(!), akik, mint ismeretes, végigszáguldanak kamerájukkal Európán, és mindent, de mindent megörökítenek. Csak megnézni nincs kedvük vagy idejük (elsősorban idejük).
És utolértem a svéd gyermekversike eszmei mondanivalóját: Amikor apa másfél kiló bélyeget hozott, abbahagytam a bélyeggyűjtést.    
Fotósböjtöt kellene tartanom?