Mickey webnaplója

Tegnap itt járt M és L „társörökösök”, mármint Tücsi társörököse.  Elméláztunk a cölebszben élő és így egyenes ágon utód nélkül elhunyt VM után keletkező vákuumról és az így előállt helyzetben tett – olykor tétova – lépéseinkről. De hát nem igazán sokszor szokott elhunyni az ember sógora. (R.I.P.) Hosszasan beszélgettünk a történtekről, többek között megemlítettem, hogy ha M sógor legközelebb meghal, írja le végakaratát, s lehetőleg ossza el legjobb tudása szerint ingóságait. Egy teológust és egy geológust más és más dolgok érdeklik. Nehéz rendet vágni a hagyaték sorsáról nekünk, akik nem igazán láttunk bele az ő életébe. A másik – immár ránk vonatkozó – megállapításom: az utódjával kellett volna találkozni, hogy mutassa meg, mire van szüksége a holmikból, azt neki kupacoljuk, s a maradékról kell csak döntést hozni.
K. kérésére két doboz kacatot hoztak tegnap magukkal M és L. Főleg papírokat, de az ereklyéktől kezdve a szemüvegtörlő papírokig igen széles skálán mozgott a felhozatal. Szó szerint felhozatal, Laci és Mari hozta fel. Köszönet érte. Azért is köszönet, hogy Tücsivel hármasban bekaptak egy-egy tányér nyaklevest az este során. Hála érte. Nem kell holnap is azt ebédelnem.    
Ma délután a másik oldalági hagyaték megbeszélése lesz. Az se egyszerűbb. Kicsit olyan, mint a szólás mondja: Törököt fogtam, de nem enged. Sok elvarratlan szálat kell rendezni, üresben ketyeg a lakás, csak éppen a rezsik lemondhatatlan részét kell fizetni utána havonta.
Majd csak történik valami érdemleges lépés, hogy eladásáról intézkedhessünk.
A lényeg a lényeg. A közjó gyarapodását mindkét fél részéről előmozdítjuk, amennyiben oldalágra nem vonatkozik az MDF sikereként kiplakátozott szlogen: „Eltöröltük a Haláladót”.
Jelentem, az oldalágit nem. Az tartja magát, csak győzze valaki egzakt módon kiszámolni, hogy mi mennyi. S ami az örökösöket illeti, vonatkozik rájuk is Arany János megfogalmazása: Jobbról is nekem fütyül, balról is nekem fütyül. Magyarán adózunk a közjó javára.
A bürokrácia az örökségek ügyében is meglehetősen jelen van. Kívánom és javasolom mindenkinek, hogy éljen, éljen, éljen! Éljen és ne haljon meg! Csak a futkosás van egy-egy ember elhunyta okán.
Volna még néhány ötletem. Ma elfogyott az egyik pirulafajtám. Muszáj voltam azonnal az orvosnál teremni újabb adagért. Két éve kapom ugyanazt a tablettasorozatot, mert sikerült jól beállítani a nekem szükséges vegyszermennyiségeket. Ha kaphatnék egy eü-kártyát, amire a patika kiadhatná a szokásost, nem rabolnánk egymás idejét a doktorral.
Más.
Ha nem kellene egyre sűrűbben bizonyítanom, hogy még elvezetem a verdát, hanem elhinnék nekem, hogy így van, nem kellene felkeresnem az orvost, s alkalmasint az ügyfélszolgálatot is háromszor (időpont-előjegyzés, megjelenés a fix időpontban, az ügy befejezése: új bizonyító erejű plasztikkártya átvétele, mely igazolja, hogy még kibírom egy napig étlen-szomjan a kókuszpálmafán s a folyamat három évig garantált. (Mitől volna az?)       
Egy mondatban összegezhettem volna, amit eddig ragoztam: Nyugger vagyok, nem lehetne-e engem eztán már futni hagyni?
Még a BKK a legrendesebb. Az elismeri, hogy 7 éves koromtól 65-ig eleget fizettem gyerekjegyre, később vonaljegyre és átszállóra, majd hetijegyre, s havi, utóbb éves bérletekre.
Bár ez se biztos.
Még az 50-es években írta a Ludas Matyi, hogy egy napilapnak oda nyilatkozott a BVV(?) Bp-i villamosvasút? vezetője, hogy minden jegyük dotált. Az állam saját zsebéből támogatja ugyanannyival a jegyek árát, mint amennyibe kerül. Meg is írta a kroki szerzője, hogy ő az állam kiadásait szeretné csökkenteni, s ezután gyermekjeggyel kíván utazni, hogy ne kelljen olyan sokat fizetnie utána az államnak.