Nem mindegy, hogy azt mondom: Egyöntetű, vagy, hogy ön egy tetű.
Nem mindegy, hogy köhögve röpülsz, vagy röhögve köpülsz.
Nem mindegy, hogy tengeri csata csúcspontja, vagy csengeri tata púpcsontja (ez meg mi lehet?) 
Nem mindegy, hogy kecsesen ringó fecske, vagy recsegve fingó [na, ez meg obszcén] kecske!
Eddig volt a vicc, kínosan vigyázva arra, hogy a zömüket alkotó bögyörőseket kihagyjam.
Ám van, ami csakugyan nem mindegy. Még ha nem is kancsal rím.
Nem mindegy, hogy egy képhez találsz egy jó címet, vagy egy cikkhez találsz egy jó képet.
Emlékszem, hogy lapzárta előtt mekkora keringélés kezdődött a szerkesztőségben valamiféle elfogadható illusztráció felkutatása céljából, amely nem védett, nem fizetős, mégis jó, mégis jellegzetes, és ráerősít arra, amit a cikk a maga nyelvi eszközeivel ki akar fejteni. Szinte nem is létezik jó színvonalú megoldás, ha a cikk előbb keletkezett, mint a kép.
Fordítva pusztán leleményesség kérdése olyan szöveg kitalálása, mely a kép tartalmára, témájára, ábrázolni kívánt jelenségére ráerősít. Ű
Ma pl. készítettem egy makro képet egy elszáradt növényről. Jól látszik, hogy megadta magát a sorsának: „csak úgy zörög”. Elmosolyodtam magamban s aláírtam: „Ligetszépe. Szép-e?”
Vagy: Kedvenc témáim egyikét kaptam le: Kerékpározók a hídon. Igen ám, csakhogy többen közülük éppen pihennek és bámészkodnak a hídon. Kedves, békés, az augusztus 20.-i ünnep szabad idejének kellemes eltöltésére utaló téma. Valójában fényképezőgépem „pillantott a hídra”, de ez a cím nem ütős. Az viszont igen, ha megfordítom: „Pillantás a hídról”. Ugye igazam van.         
Olykor a szövegben elég csak a kép egyik szegmensére felhívni a figyelmet. Ma pl. készítettem egy fotót a balkon kövirózsájáról, de sugarasan elhelyezkedő léggyökerei hívták fel magukra a figyelmemet. A kép címe: „Léggyökerek”. A kép témája sokkal több ennél, de valahogyan a léggyökerek a kép „közepe”.
Mindez azért foglalkoztat ma, mert D., a festőművész egy alkalommal különféle képeit megküldte írókhoz, költőkhöz, hogy asszociálnának rájuk valamit. Ki prózában, ki versbe foglalta, ami épp eszébe jutott a képről. Valaki aztán elemezte Lator László asszociációs versét. Innen az ötlet a poszthoz.
Persze ez a játék igen régi. Gyurkovics Tibor köteteket töltött meg általa kiválasztott festmények színes repróival, melyekhez rövid verseket írt.
A módszert nem ő találta ki, csak alkalmazta.