Ilyen még nem volt. Ilyen még csakugyan nem volt életemben, hogy hajnalban feleséggel (felséggel) együtt menjünk laborvizsgálatra. Ő kontrollra, én a jogsi meghosszabbításának a részeként. Nyitáskor tizenkilencen vártuk, hogy beengedjenek. Ő volt a tizenhetedik, én a tizennyolcadik. Ugyanis udvariasan előreengedtem. Végtére is ő dolgozni indult utána, én meg a Duna-partra sétálni.
Őszi napnak hajnalhasadtánál megállék a kanyargó Dunánál. Ott, hol patakunk igyekszik beléje, mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly símán, oly szelíden ballagott le végtelen medrében, nem akarta, hogy a nap sugára megbotoljék habjai fodrában. (Éppen szemben sütött a nap. Gyönyörű grafikát utánzó képet lehetett volna készíteni, ha nálam van a gépem, de nem volt.) Sima tükrén az aranyszín sugárok mint megannyi tündér, táncot jártak, szinte hallott lépteik csengése, mint parányi sarkantyúk pengése. Ahol álltam, ropogó sóderréteg ágakkal keverve, melyen a szétszórt szemetek, elszórtan hevertek.
Nem cifrázom tovább.
Túlnan vélem, átellenben éppen, egy menyecske jött, brúgó kezében. Kenyerét míg önmagába tömte, rám köszönt, s ment sietve. (Valamennyire ismétlődnek a dolgok. Igaz? Petőfi. A part kihalt. Talán azért köszönt jó reggelt-tel, mert reggel volt, talán, mert bizonyítani kívánta békés szándékát, talán, hogy megelőlegezze az én esetleges békétlen szándékomat, talán mert tekintélyt parancsolt megjelenésem. Fogalmam sincs miért. Talán, mert nem tudta, hogy mifelénk az egymásnak ismeretlenek többnyire nem szoktak köszönni. Persze viszonoztam köszönését.)
A part kihalt. Az ünnepélyes csendbe egy madár csak néha füttyentett be. Egy tolóhajó zugása, csak olyan volt, mint szunyog dongása. Ottan némán mozdulatlan álltam, mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes mély mámorba szédült a természet örök szépségétül.
A Duna vagy a Tisza. Mindegy.
Én vagy Petőfi, mindegy.
Kétezer éve vagy ma, mindegy.
A látvány mit sem változott.
A hozzá tapadó érzések se.
Kedves József Attila!
Téged is megidézhettelek volna,
de dinnyehéj egy szál se.
Talán majd legközelebb.
2013.09.18. 10:25 emmausz
Duna vagy Tisza. Mindegy.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr405521946
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek