Egy mondat a mai banki világ megfogalmazásaiból. „Szeretnénk felhívni figyelmét, hogy a mobilToken applikációja nem működik olyan iPhone készülék használata esetén, amelynek operációs rendszerét IOS 6-os verzióról IOS 7-es verzióra frissítik.”
Nekem stabil Tokenem lesz, mert nincs mobilom, így mobilTokenem se lehet. Azonkívül nem kötnek biztosítást se velem, mert 65 múltam. Néha nem bánom. Világunk olyan gyorsan válik egyre komplikáltabbá, hogy nem igazán találom vonzónak. Miért kell Token? Hogy csak néhány percig működő, egy tranzakcióra generált PIN-kódot kapjon elektronikus számlám.
Tetszik tudni követni?
Miért kell nekem változtatni a Pin-kódomat?
Mert hackerek feltörhetik és pénzemet lenyúlhatják.
A háttérben a bizonytalanságtól való félelem motoz és próbál a tolvajok előtt járni újabb elektronikus lakatokkal. Ám nincs az az ajtó, amelyen be ne menne a tolvaj, ha ez az egyetlen vágya.
Nincs az a trezor, amit a mackós ki ne nyitna, ha ellenállhatatlan vágyat érezne rá.
És nincs az a hatalom, amely megvédhetne, ha egy elvetemült lelkületű ember le akar ütni hátulról egy palackkal. Vagy kővel.
Van annak talán tíz éve is már, hogy a tüdőszűrőben kérték a lakcímkártyámat. Kapcsolatfelvétel céljából??? – nem tudom –, megjegyezte az ablak mögött ülő adminisztrátor, hogy milyen jó nekem hogy ennyi kártyám van. Én erre majdnem bedugtam busa fejemet az ablakkivágásba, s úgy mondtam: legszívesebben visszamásznék a fára.
Miközben ma ügyet intéztük a banknál (Tokenemet, szép új magyar szó), kicsit körülnéztem a banki világban. A szolgáltató pultok felett S-betűt formázó lámpa, igen dizájnos, igen művi, benne egy sima neoncső. A pult fémlapja oldalába hegesztve egy fémkar, arra egy fém fogmosó pohár alakú edény, benne üveghenger, abban egy üvegspirál, közepén egy műrózsa. És ez minden ügyfélfogadó pultnál így.
A személyzet tagjain kívül minden művi, minden halott, minden teleadjusztálva a rendszert szolgáló eszközökkel. A hölgy hol a számítógépen billentyűzgetett, hol maga mögé nyúlt, hogy a bödönnyi nyomtatóból elővarázsolja a kívánt szerződéses űrlapokat. Majd hatalmas tempóban összeklamnizta őket, kétféle bélyegzőt felkapott és villámgyorsan rájuk csattintotta az általuk tárolt azonosítókat, dátumot, majd egy „pipát” rajzolt a szerződésre. Így hívták őt. Ki ér rá ma aláírni?  Mondanom se kell, egyetlenegy papírt se olvastam végig. Ítéljetek el miatta! Meg is érdemli mindenki, aki nem olvassa végig a szerződés minden betűjét és meg nem érti.)  Nem érdekel. A rendszerbe nagyjából bele vagyok kényszerítve, ellentmondás nemigen van, max. másik bürokratarendszerhez fordulhatok szabadságom kétségtelen jeleként, számlavezetésért, pin-kódért, Tokenért.
A nyuszika és a róka futott az erdőben. A nyuszika a tóhoz ért, a róka pedig a villanyszereléshez. És én?
Én a bankba futottam Tokenért.
Hát ez elég ócska vicc volt, a fakereskedő a mókus és a család nótájára.
Hogy az hogy volt? Mi a különbség a fakereskedő a mókus és a család között?
Nem tudom.
Az, hogy a fakereskedő a fára alkuszik, a mókus pedig a fára felkúszik.
És a család?
Köszönöm, jól van.
Pedig nem is ezt a viccet szántam a végére, hanem azt, hogy a kezdő bürokrata be akar vágódni a főnöknél. Már vége a munkaidőnek, csak ketten vannak az irodában. A főnök okiratokkal bajmolódik. Odalép a géphez, de nem tudja bekapcsolni. A kaprincs kezdő mellélép, és azt mondja: Majd én bekapcsolom. Bekapcsolja, a gép indul, miszlikre vágja az ívet. A főnök oda se néz, csak megjegyzi: Három másolatot kérek.
Ma hallom, hogy viszonylag szabad foglalkozásúaktól a nyolc irodában eltöltött órát akarják számon kérni. marha érdekes, mert a kutatáshoz szükséges könyvtárak nem az irodában vannak. elképzelem a szép még újabb világot, amikor reggel nyolcra megjelenik a zeneszerző az akadémián, főnöke megnézi, hogy lenyomja e a blokkórát, majd elrendeli, hogy délig készítsen el egy indulót nagyzenekarra a sakkszakkörnek, utána munkaidő végeztéig komponáljon egy reklámfilm aláfestő zenét, s úgy készüljön, hogy másnap reggeltől műszak végéig termeljen egy szimfóniát, mert a konkurens akadémiától érkezőket ezzel a darabbal kívánja megtisztelni.