Mickey webnaplója

Valakinek a viselkedéséről beszélgettünk az este, amikor előjött, hogy még a gimnáziumban (Kb. 50 éve) elég sok latin közmondást, szállóigét tanultunk. Hosszú szövegű az, aminek értelme: Ha Rómába mész, viselkedj úgy, ahogy a rómaiak. Már csak az eleje rémlett, a többi kezdett homályba veszni. Ezért megkerestem A latin bölcsességek könyvében, s megtaláltam: „Si fueris Romae, romano vivito more. Cum fueris alibi, vivito sicut ibi.” (Bánk József így fordítja: Rómában római módon élj. Ha máshova kerülsz, ott a helyi szokás szerint élj.) Sok hasonlót fújtunk akkoriban. A legnépszerűbb kétségtelenül ez volt: Si tacuisses, philosophus mansisses. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Emlékszem, apámék korában ugyanez járta görög eredetű mondásokkal tarkítva. Előbb a görög, majd a latin kopott ki a köztudatból, hogy átadja helyét mindenféle, főleg angol lötyögésnek, kivált az informatikában (SMS, DVD, RAM, Blue Ray és még ezerféle).
Jobbára konferenciák előadói villognak még idegen nyelvű bölcsességekkel, s frappáns versidézetekkel, ám a hallgatóság egy része nem érti az eredeti szövegkörnyezetükből kiragadott citátumokat.
A nem értik, „nem értjük”-ről két kis epizód ötlik eszembe. Az egyiket tán Móra írta: „Nyímötyű van? Akkor hát nem értyük”.
A másik értetlenkedést mi magunk követtük el. Ha a politikában történik mindez, akkor lobbizásnak hívják, de a mi kiscsoportunkban esett meg a nagy eset, hogy szópókereztünk. Ez nem túlságosan bonyolult játék. A körbe ülők sorra mondanak egy-egy hangzót, s ezekből végül össze kell állnia egy híres ember nevének. Híresnek az számít, akinek a nevét a társaságnak legalább a fele ismeri. Volt köztünk egy széles látókörű valaki, aki mindenről hallott, olvasott, mindenkit ismert. A játék elindult, eljutott egy bizonyos pontig, amikor is egyre egyértelműbbé vált, hogy ki az illető. Teszem azt, ott tartottunk a hangzókkal, hogy K-A-N-D-Ó – K-Á-L… és akkor a soron következő játékos megvétózta az „L” hangzót. Visszakérdezett (a visszakérdezési lehetőség „benne van a pakliban”.): Kire gondoltál, hogy L-hangzót mondtál? Ilyen esetben vagy megválaszol az illető, vagy nem tud értelmesen felelni, mert blöffölt, amikor újabb hangzót ragasztott a szókezdeményhez. Tehát a játékostárs visszakérdezett:
– Kire gondoltál?
– Kandó Kálmánra – hangzott a helyes válasz.
Mi összenéztünk: Ki az a Kandó Kálmán? – Mi nem ismerjük – jelentettük ki fapofával.
No, aztán érvelhetett emberünk, hogy hát hogyne ismernétek, hiszen a villanymozdonyt… híres tanár volt…
Semmi nem fogott rajtunk. Az értelem szikráját se mutattunk. Tudós társunk a szabályok értelmében megbukott, miközben mindnyájan tudtuk, hogy igaza van. Ő legyintett, és valamiféle kellemetlen megjegyzést tett elmeállapotunkat értékelve, mi meg befelé dőltünk a röhögéstől.
Ez egyszer elment, többé sose kísérleteztünk hasonlóval.
Mindenesetre jól példázza azt, hogy a megengedett lobbi-tevékenység mennyire torzítja a valóságot, és miféle aljasságokra képes. A cinkosság eltűrt eszköze; jelenléte főleg a politikában okoz zavart.