Mottó:
„Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította…” (1Kir 19,10–13)
Az Úr nem volt a sziklákat tépő szélviharban,  
az Úr nem volt a földrengésben,
az Úr nem volt ott a tűzben,
az Úr az enyhe szellőben mutatkozott.
          Ez ma sincs máshogy.
Az Úr nincs a háborúskodókban,
az Úr nincs a hazug reklámokban,
az Úr nincs a cunamikban,
az Úr nincs a járványokban,
az Úr nincs a káromlókban,
az Úr nincs a magukat istenítőkben,
az Úr nincs a dőzsölőkben,
az Úr nincs a botrányt keltőkben,
az Úr nincs jelen az atomrobbantásokban.
De jelen van a csendben,
jelen van a világegyetemet kormányozó törvényekben,
jelen van a szerető lelkekben,
jelen van a tiszta forrásvízben,
jelen van a tündöklő szivárványban,
jelen van a puszta virágaiban,
jelen van minden életet hordozó magban.
Jelen van a hajnalpírban, s az alkonyatban.
Az Isten Lelke ma is a teremtett világ felett lebeg.
De vajon mi jelen vagyunk-e neki, vagy elhagytuk, mint Izrael fiai egykor.