Mickey webnaplója

A brit ily nyelv: egy szó egy tag, Big Ben. Ni, csak! Ez jó.
Itt is tök jó vón.
Most lásd, mit tud e nyelv.
Kel reg öt húsz. Ágy ki, vet be.
Táp. Esz keksz, isz tej, kis víz: drog vesz be.
Húz el, majd jön meg.
Kint nem süt a nap, mert köd van, itt bent nincs.
Kint tíz fok, itt bent jobb.
Nincs még dél.
Pont jó.
Oszt én „vok” itt, ki ír.
Hogy mit?
Ez itt egy poszt lesz.
Egy tag, egy szó: ez ily text lőn.    
Most majd egy kis böjt jön, csak víz kell, de az sok.
Mert kell, mék U. H-ra.
Egy-két kukk: Mi van benn?
Has, máj, szív, lép és még több ez-az van ott.
Jók-e, nem-e? Hm… Vagy jók, vagy nem jók.
Majd egy nő vagy úr azt ír, mit lát.
Ez mind csak tíz-húsz perc, és nem fáj.
Ha kész van, én ki, le, be
in my car and go to home.
Eddig tartott kísérletem arra, hogy egy-egy tagból álló szavakba öntsem a mai nap történéseit. Lám, alig vártam, hogy abbahagyhassam a me-ke-gést-ma-ko-gást. Be kell látnom, hogy a magyar toldalékol, s ez ellehetetleníti az egytagúságot.  
Ragok nélkül nem él meg az ige, jelek, képzők és ragok nélkül nem él meg a nyelv, és bármilyen rövid legyen is a szótő, egy magánhangzónál rövidebb, alig akad. Nézzük csak? Egyet találtam az s kötőszót, de hát ezt alig szoktuk toldalékolni. Legfeljebb nagyon speciális esetben.
Amit írtam, egyébként megfelel a valóságnak. Én szegény vérszegény, vizsgálati alany, csakugyan UH-ra indulok délután. Épp mostantól nincs kajálás. Nektek jó étvágyat az ebédhez, én majd utána pótolom valamikor öt óra után. Ma hasi ultrahang, holnap ünnep, utána a nefrológia foglalkozik ambulanter veseműködésemmel. Majd az eredmények birtokában állapítható meg, hogy mire van szükségem. Egy pofonra, gyógyszerekre, műtétre, vagy nem is tudom, mire.
„De addig nincs megállás, addig folyvást küszködni kell”, megmondta Petőfi.