Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

Utolsó kommentek

2013.12.23. 10:50 emmausz

Ma reggel

Ma reggel elég hamar odaértem a kórházhoz kocsival. Bemegyek, a büfé redőnye először leengedve. Tényleg itt a karácsony. A liftben csak ketten igyekszünk felfelé. Az emeleten gyanúsan senki. A kiírás szerint ma még van vérvétel. Az történt csupán, hogy elsőnek érkeztem.
Ma reggel életemben, tán először, úgy vettek tőlem vért, hogy azt se éreztem, hogy megszúr a hölgy a tűvel. Máskor is magabiztosak a dolgukban, de érzem, hogy megszúrnak. A mai alkalom teljesen komfortos volt. A kreolarcú lányka (vagy asszonyka) máskor drágámnak szólít. Most nem. Nyakában fából faragott Tau kereszt lóg. Elköszönve szép karácsonyt kívántam neki, amit viszonozott.
Ma reggel az jutott eszembe, hogy az „eszméletemben” minden tanárom nálam idősebb, zömmel középkorú vagy még annál is idősebb ember. Eddig sose jutott eszembe, hogy ezek a tanárok, akik emlékeimben idősekként élnek (néhány szerzetes kivételével) valamennyien fiatalabbak voltak, amikor tanítottak engem, mint én most vagyok. Kilencven százalékuk biztosan. Hát így torzítja a valóságot az idők múlása.
Ma reggel is voltunk persze misén, a mindennapos találkozás lehetőségének a helyszínén. De ugyanolyan észrevétlenül érkezik, mint ahogyan ma a tű behatolt bőröm alá, be a vénámba. Mise után még beszélgettünk kedves ismerőseinkkel egy sort, előkerült a beat-mise, a karácsonyi is. Kiderült, hogy valamennyiünknek van hozzá valamiféle köze. Kivel közösen énekeltük annak idején, ki pedig más kapcsolatokon keresztül ismerte azokat, akik a mise létrejöttén fáradoztak. Aztán ment ki-ki a dolgára, zömmel az élelmiszerboltokba.
Ma reggel még felkerestük a fiatalokat. Felintegettem Leventének, aki a papával állt az ablakukban. Ő is integetett „appapának”. Vittünk nekik és hoztunk tőlük dolgokat. 

Ma reggel megismételtük a szombati bevásárlást. Akkor úgy láttuk, hogy elég mindaz, amit felcipeltünk. Ma megint úgy látjuk. Holnap? Még nem tudom. Nincs itthon ecetes uborka!
Ma reggel már zavar a karácsony közeledte. Azért, mert nem vásároltam semmit senkinek összesen egy tárgyon kívül. Próbáltam megérteni és megértetni, hogy nem az én (nem a mi) születésnapunk van, hanem Krisztusé. Sokkal nehezebb visszafogni magamat, mint jó előre gondolkodva pénzt költeni. Feleségem azzal vigasztal, hogy ő olyan sokfélét vásárolt, hogy teljesen okafogyott, hogy ketten ugorjunk bele a javak halmozásába. Ezek nehéz pillanatok nekem, mert évtizedek rutinjával megyek szembe. Bennünk kell végbemenni a találkozásnak azzal, aki közénk jött az Atyától. Ám ez kegyelmi kérdés. Mi nem tehetünk mást, mint hogy készségesen, nyitott lélekkel várjuk annak érkezését, aki volt, aki van, aki eljövendő, aki az alfa és az ómega. 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr765705402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.