Mickey webnaplója

Olykor vissza-visszatérnek ifjúságom telei, a főiskolás sízések, a gyerekkori szánkózások. Nagy hidegek, jéggé fagyott „mackónadrágunk”, kivörösödött arcunk, kivörösödött lábunk, beázott cipőnk. S mi vidámak voltunk, természetesnek vettük ezeket a fagyos kísérőjelenségeket. Nadrágunkról otthon a hó leolvadt, kivörösödött bőrünket anyánk glicerinnel bedörzsölte, ami csípett, mintha paprikával kente volna be. Emlékszem, hogy a kezelés után ugráltunk vagy öt percig, amíg be nem szívódott ez a furcsa matéria bőrünkbe.
Voltak rendkívüli vállalkozásaink is. Nekem pl. a piktortégla barlangok felkeresése. Persze fogalmam se volt róla, hogy léteznek ilyenek, csak csatlakoztam azokhoz, akik a Regnum színeiben felkeresték ezeket az üregeket. Először buszra szálltunk. Az kitett a prérin. Hol voltak még akkor az üzletközpontok, s a panel-lakótelep Budaörsön. Nos, innen, a világ végéről indultunk hóban, kifelé a faluból, neki a hegynek. Talán a Frank-hegynek. Esett a hó. Mi vágtunk csapást a szűz hóban, bár előttünk korábban felmentek már mások előkészíteni az üregek valamelyikét, hogy ott emlékezzünk meg együtt a karácsonyról. Megérkezve egyesével bemásztunk a lyukakba. Egész vájatrendszerrel szembesültünk. Minden ruhánk tiszta fehér lett, merthogy a piktortégla a festők alapozó munkájához használt krétaszerű anyag, ún. budai föld volt. Utóbb felhagytak használatával, így bányászatával is. Nos, néhányan gitárt hoztak, s legalább két nótát elénekeltünk, melyekre máig emlékszem. Az egyik egy képes beszédű, szép zsoltárszakasz, mely így szól: „Lelkem eseng az Úr után, jobban, mint éji őr a virradat után.”
A másikat dec. 26-án megidéztem, itt most csak megismétlem, mert örömömre ezzel az énekkel zártuk tegnap a szilveszter-esti misét:
„Vigasságos, hangos, nagy örömünk támadt, 
megszületett Jézus a beteg világnak. 
Felragyog immáron fényességes napja 
Isten irgalmának!” 
Nagy ívű dallam tartozik hozzá, pattogós, élénk nóta ez, s kedvesen tálalja a karácsonyi történések közepét, lényegét.
De ha már templom, de ha már ének, ma hihetőleg el fogjuk énekelni az ilyenkor szokásos másik gyönyörűséget, anyám kedvencét, amelynek refrénje tetszik: „Új esztendőben, új szívekkel, imádjuk Jézust énekekkel.” Így legyen.
Vagy a másik számba jöhető dal: / Ó szép Jézus, ez újesztendőben légy híveidben. / Ó, Mária, esedezzél értünk, édes reményünk / (megint a záró sorokat szeretem jobban): Hogy ez újesztendőben minden ügyeinkben / lehessünk Jézus, drága kedvében. /
Tulajdonképpen elég programot ad a most induló egész évre.