Egykori gimnáziumunkban előfordult, hogy a magyarórát zavarta meg kopogtatásával a hivatali szolga, magyarul pedellus. A „tessék” invitálásra belépett „a Rohrmann”. Rohrmann bácsi általában igazgatói körlevelet hozott felolvasásra. Ilyenkor felállította az osztályt Fekete Antal, „a Svarc”, és fensőbbséges tartásban értésünkre adta: „legfelsőbb kézirat érkezett”. S mi állva hallgattuk meg a legfelsőbb kéziratot, melyek általában nagy érdeklődésre igényt tartó anyagok voltak. Pl. a tanár urak egyéb elfoglaltsága miatt a fogadóórák a szokott időben elmaradnak.
Mindez alighanem hanyagolható epizód, és csak annak kapcsán idéződött fel bennem, mivelhogy tegnap berobbant Tücsi a szobámba, s közölte, hogy munka van. Ilyenkor sose szoktam azt mondani, hogy szabad szombatos vagyok. S mi légyen az? – érdeklődtem. Ferenc pápa enciklikájának magyarra fordított szövege. Ezt kell simogatnom, kivasalnom, hogy ropogós magyarsággal szóljon.
Nos, innen a legfelsőbb kéziratra való emlékezésem. Merthogy van-e ennél a kéziratnál még felsőbb kézirat. (Persze egy van, a Biblia. De hát ahhoz évtizede volt közöm.) Most viszont tényleg a legfelsőbb anyagával foglalkoztam, hiszen a pápa ugyan a szolgák szolgája, de Krisztus földi helytartója, Péter utódja, az Örök Város püspöke, aki első az elsők (pátriárkák) között. Nos, hát ezért csakugyan a legfelsőbb kézirat érkezett a neten, s fogtam hozzá a tőlem telhető legnagyobb alázattal, mintegy megimádkozva, mit tegyek a legnagyobb határozottsággal.
Tettem, amit tudtam. Szépséges írása úgy tündöklik, mint a gyémánt, legfeljebb ha leporoltam a sok karátos ékkövet. ez történ tegnap és ma.
Ha szerzeteseként tettem volna évszázadokkal ezelőtt egy pápai bullával, alighanem állva dolgozom egy pulpitusnál. De a mai technika mellett ez csaknem képtelenség. a gép előtt üldögélve tettem meg az iraton nekem szükségesnek ítélt munkálatokat.     
Érhet-e ennél nagyobb megtiszteltetés?
Aligha.