Mickey webnaplója

– 2007-ben már megidéztem egy novellarészletet: „Tömörkény egyik elbeszélésében két vénséges vén magyar a kocsmában majdnem összeverekedik egy felelevenített régi história miatt. »A két vén szentség« – ahogy az író jellemzi őket – azon különbözött össze, hogy hajdanán, mikor sorkötelesként a KuK-hadseregben szolgáltak odalenn a Lim partján Bosnyákországban, akkor egyikük megnyúzott-e egy kutyát avagy sem, hogy pótolja az alakulat dobjának tönkrement bőrét. „Kend nyúzta a kutyát, mert kendnek köllött a dobbűr.” A pofonok elcsattanása végül is elmaradt, mert rájöttek, hogy a kutyanyúzó egy harmadik illető volt.”
– Valamikor az ezredforduló előtt megénekeltem egykori tornatanárunk históriáját, melyhez közünk volt. Ködbe vész az igazság, én csak a történetre emlékszem. A Csoresz (Csorba Ernő) érkezését valaki így kommentálta: „Jön a szőrös talpú indián.” Az akkor már nyugdíjas tanerő erre érzékeny fülével meghallotta és éktelen dühbe gurult. Csak úgy visszhangzott a tornaterem kellő hangerővel megfogalmazott fenyegető kérdésétől: „Ki nevezett el engem szőrös talpú indiánnak?” Egy gyereket fölpofozott, de nem tudta meg tőle se. Én se tudom, s meglehet, hogy örökre homályban marad ez a létfontosságú kérdés.
– Móricz regényhőse, Nyilas Misi pakkot kapott otthonról. Nem sok minden volt benne, némi kaja, többek között valamiféle házilag készített csizmaápoló paszta. Mi tagadás, elég „kódis pakk vót”, ahogy a diákok összegezték. Mindenesetre tudatlanul megdézsmálták a pakkot. Az internátusban valaki lámpaoltás után bedobta: Mintha valami csikarást hallanék valakinek a bendőjéből? Igen, hallhatott is, mert a legtöbbjük megkóstolta a „subickot” mondván: „Kicsit büdös, ale jó, jó bendőbe jó”. Hogy ki szedte rá a többieket a subick megdézsmálására, azt vitatták.
– A Pál utcai fiúkat arról faggatja tanárjuk, hogy mit dugdosnak előle, mi az a szamárság, mi az a gittegylet. Minek a tagdíj? (Azért, hogy be legyen fizetve – mondja egyikük.) Mivel a náluk lévő gittet elkobozta a tanár, az egyik Pál utcai a kihallgatásuk során a hátuk mögött lévő üveg széléről lekaparta a gittet, hogy meg legyen a „rágás” folytonossága. Hogy miért volt ez olyan fontos nekik, nem tudni.
– A 60-as évek eső felében megölték JFK-t. Dinnyés J. írt egy polbeat számot, mely itthon eléggé közismert lett: „Ki ölte meg Kennedyt?  – kiabálta. – Nem tudja seeeenki, vagy aki tudja, az hallgat.” Nem tudja senki. Egy ember ölte meg, kettő? Lee Oswald, de hát őt két napon belül lelőtte Jack Ruby. Az esetről szóló, jó pénzért elvégzett Warren-jelentést pedig 75 évre titkosították. 2038-ban megtudhatják az emberek. Na nem azt, hogy ki ölte meg, hanem hogy mi van a Warren-jelentésben.      
– Idei évünk slágere, hogy az őszödi beszédet ki szivárogtatta ki, vagy kik, ha többen voltak. Nem az a kérdés, hogy amit tartalmaz, az szégyen, stílusa alpári és nemzetgyalázó, máig elfogadhatatlan minden átlagosan normális ember részére. Nem. A kérdés az, hogy ki szivárogtatta ki. Cui prodest? – Kinek az érdeke? Szerintem teljesen érdektelen. Az az érdekes, hogy nem lett semmiféle jogi következménye a nyilvánosságra hozott beszédnek.
S hogy ki szivárogtatta ki? Talán sose tudjuk meg. Engem már most se érdekel. Sőt kifejezetten untat. Nincs arra érdemesebb témája a televízió-csatornáknak?   
Coda.
Balázs Gézánál olvasom a nap viccét:
Néni a bankban:
– A pénzemért jöttem.
– Milyen pénzéért?
– Hát azért a 150 ezer forintért, amit havonta kétszer ingyen fölvehetek.