Mickey webnaplója

No, ebben az esetben nem az én emlékeimről van szó, hanem egy Pokorny Hermann nevű katonatiszté, aki cseh származású, sok nyelvet beszélő, magát láthatatlan hírszerzőnek nevező személy. Az ő visszaemlékezéseiről, aki sokszerű kiképzésben részesült a monarchia idején. Élete java részét utazta, cserkészte, hadgyakorolta, s csakugyan hírszerző volt. Szerette a kihívásokat, ezerszer szembenézett a halállal, túlélt minden rezsimet, mert tudására mindnek szüksége volt. Slágfertig valaki volt, aki magyar állampolgárságot kért és kapott. Megtanult magyarul, és számtalan kitüntetés birtokosaként megadta magát az idős korral járó mellőztetésnek – ekkor megírta emlékiratait. Mivel bennfentes körökben fordult meg, érdekelt volna sokféle olyan részlet, amit csak néhány embertől tudhattunk volna meg, pl. tőle. Életrajza olyan, mint egy útikalauz. Tele állomáshelyekkel, dátumokkal. Számomra azért érdekes típus, mert figurája teljesen különbözik saját mentalitásomtól. Én nem néztem farkasszemet 100-szor a halállal, nem kerestem a veszélyeket, nem csavarogtam be a fél világot, nem ismerkedtem meg és nem tárgyaltam a legkülönfélébb fárasztó egyéniségekkel, nem írtam szenvtelenül hullaszagot árasztó tetemekről, nem voltam tengeribeteg többször is, nem vezettem életem szeletkéiről feljegyzéseket napra, órára pontosan, s nem is álltam kapcsolatban olyan nevezetes emberekkel, mint ő.
Hogy miért szántam szabadidőt elolvasására?
Mert ismertem hasonló típusú háborút megjárt embereket.
Mert érdekelt, hogy mit történt száz éve, hiszen az I. vh. száz éve tört ki.
Érdekelt, hogy mennyire foglalkozatja a különféle világrendek összehasonlítása. Szinte semennyire. Minddel szemben kicsit elfogadó, kicsit kritikus. Él velük, él kereteik között, sőt túléli őket.
Érdekes az önéletírás után csapott elemzése arról, hogy mi történt volna, ha a tengelyhatalmak megnyerik a háborút. Szerinte Németország minden előnyét élvezte volna, s a vele harcoló nemzeteket úgy meggyűlölték volna az antant országok és az USA, hogy egészen biztosan revansot vettek volna, aminek a következményei nekünk semmi jót nem tartogatott volna (esetleg nemzethalállal járt volna).
Megemlítem még, hogy egy ember önvallomása életéről mindig hallatlan érdekes és tanulságos is. Úgy érzem magam, mintha az 1001 éjszaka meséit olvasnám. (Pokorny Hermann: Emlékeim. Petit real Könyvk. Bp. 2000)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 24-hez.
Idilli fejezet az Úrra való teljes ráhagyatkozásra. Valójában Izsák házasodásának a története. A kor szokása szerint kétszer is kitér a szerző az eseményekre. Először leírja, majd a benne szereplő szolgával csaknem szóról szóra megismételteti a történteket.
Ábrahám szolgáját bízza meg, hogy testvére népéből szerezzen feleséget Izsáknak, s ne a (pogány) hettiták köréből. A szolga „megimádkozza” a jelet, hogy ki legyen a választott. Az Úr Rebekkában jelöli meg az alkalmas asszonynak valót. A frigy a kölcsönös megbecsülés jegyében létrejön.
Közöm. – A Balczó-filmben jegyzi meg Bandi saját sorsára vonatkozóan (amikor csak alkalmi állása volt szerény jövedelemmel): majd elrendezi az Isten a sorsomat. S aki megfigyelte életútját, megbizonyosodhatott róla, hogy bekövetkezett: csakugyan szépen „elrendezte” sorsát az Isten. Ebben a fejezetben olvasható a fenti kitétel: „Uram, rendezd el ma szerencsésen a dolgot (a lány kiválasztásának a dolgát).” (12)
– „Megáldották Rebekkát és mondták: »Nővérünk legyen ezerszer tízezerré, utódaid foglalják el ellenségeik kapuját.«” Utólag megállapíthatjuk: lett, elfoglalták. (60b)
– Rebekka csak Ábrahámhoz igyekvése során, útközben futott bele Izsákba. Addig nem is látta! De aztán nagy volt a l’amour: „Izsák a sátrába vitte, magához vette Rebekkát, s az a felesége lett. Izsák megszerette őt, úgyhogy megvigasztalódott anyjának elvesztésén.” (66skk) Istenhez teljes bizalommal lenni ma is mindennél jobb: „legyen meg a te akaratod”. Pontosan. Nem érhet nagyobb jó annál, mint ha az Ő akarata valósul meg rajtam/rajtunk, ugyanis senki se szeret Nála jobban minket.