Mickey webnaplója

Tegnap a négyévenként megismétlődő hisztréria jegyében telt el. Ennyien-annyian mentek el voksolni. Belföldön, külföldön… csaltak, buszoztattak, a média egészét kisajátították, hallottuk balról, méghozzá éppen médiaszereplés közben azoktól, akik a médiát rendszeresen elküldik melegebb éghajlatra, az orruk előtt becsapják az ajtót a demokrácia jegyében. Szívesen lemondanék erről a kutyakomédiáról. De persze úgy kell nekem is. A tévé előtt várom az eredményeket. No, ott ülhettem volna reggelig. Még most se lehet tudni, hogy a tegnap reggel 7 órakor 0:0-ról induló mérkőzés a fidesz számára hozta-e a kétharmadot. Persze megkapták voksomat, noha első négy évük emléke nekem tisztább munkát hoz emlékezetembe, mint ez az újabb időszak. De talán tisztábbak voltak a képletek is, s kisebb a háttérapparátus. Egy tömegpártban a kétes ügyek óhatatlanul felütik a fejüket. Ezen a téren van mit tenni. És ez elég program is az előttük álló négy évre. A gazdaság pedig majd csak-csak hozza magát. Akik gratuláltak, jól tették, akik nem, azok is hozták a formájukat. A Tanúbeli virág et. jut eszembe róluk: Majd még visszasírnak minket – fanyalog a tömött villamoson. Aligha képzelhető el.
S még egy. Molnár Ferenc örökbecsű ifjúsági regénye, A Pál-utcai fiúk „tájképe csata után”. Janó, a csősz:
–  Megvertung őket!
Boka szomorú mosollyal felelt. De Janó tűzbe jött:
– Megvertung!... Kidobtung... Kikergetung...
– Igen – mondta csöndesen a tábornok…
Aztán kérdésére a tót így válaszolt:
– Igen. Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot... csinálnak pince... fundamentum...
A győzelem immár másodszor is megvan. De vajon nem pirruszi-e ez a győzelem. A kamrában pedig ott várnak már a nagyobb erők ásói, csákányai, teodolitjai, munkásai.
Tudom, az öregember nem magának ültet diófát. A szorgos kezek nem maguknak újítják fel a fővárost, az országot. Jól mondta tegnap OV: A gyűlölet nem pálya, és hogy most aztán újra dolgozhatunk. Igaza van mindkettőben. A gáncsoskodások ellenére.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 35-höz. Jákobhoz szól az Úr. Eredj Bételbe! Szívesen teszi, mert fél maradni a környező törzsek haragjától tartva. Utasítására begyűjtik a hivvitáktól hozzájuk került bálványokat, talizmánokat és elássák. Jákob megindul Bételbe oltárt építeni, majd útközben Ráchel megszüli Benjamint. R. belehal ebbe a szülésbe. Közben felüti fejét a szabadosság. Ruben együtt hál apja mellékfeleségével, Bilhával. Jákob meglátogatja Izsákot, aki végül az életet megelégelve 180 éves korában meghal. (Meg tudom érteni.) Ézsau és Jákob eltemetik.
Közöm.
Nekünk is vannak bálványaink. Minden bálvány, ami (aki) Isten és közénk akar állni. Jó, ha elássuk őket, s még jobb, ha elégetjük egyszer s mindenkorra. Nem tudom, mi érhette Rubent, akinek vélhetően volt saját felesége, s Bilha hozzá képest nyilván idősebb volt. Pillanatnyi elmezavar? Sérelem megtorlása, Jákob megalázása?  
Huncut az ember, amíg meleg. – tartja a mondás. Meg: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen.
Hát vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.