Néhány szó a szeretet természetéről. A szeretetet nem lehet érteni, csak megtapasztalni. Az emberi szeretet minőségéről Pál vall a szeretethimnuszban. (1Kor 13) Ez egyszer idemásolom.
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”
Most szemléltethetném valahogyan az Isten hozzánk lehajló szeretetét, de erről szól egész hitünk, és erről szól a nagyhét. Emberi oldalról nem lehet megérteni. Csak az isteni végtelen szeretet aspektusa elég jó ahhoz, hogy megsejtsük, mekkora a szeretete annak, aki maga A SZERETET. Az egész szenvedéstörténet csak ebből a szemszögből érzékelhető helyesen, különben abszurd és teljességgel felfoghatatlan. Isten úgy ontja szeretetét mindenkire, mint a Nap a fénysugarat. (Aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.) Személyválogatás nélkül szereti az embert. Nem tehet mást, mert ez a lényege.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 43-hoz. A kínlódás folytatódik, a szívatás is. Az éhínség és a testvérek követelése arra ösztönzi Jákobot, hogy Benjámint elengedje a többiekkel az újabb gabonarakomány megszerzése érdekében. Júda (emlékezzünk rá, ő adta el Józsefet, hogy a többiek meg ne öljék) személyes garanciát vállal kisöccsükért. Elindulnak sok pénzzel, sokféle helyi specialitással (pl. pisztáciával), amelyet „annak az embernek” visznek ajándékba, aki kémkedéssel vádolta és kifaggatta őket. A jelenet megismétlődik. József saját házában fogadja a fivéreit, és gazdagon megvendégeli őket. Érdeklődik: él-e Jákob? Megnyugtatják, hogy igen. Erre ő átmegy egy másik terembe kibőgni magát. Majd visszajön felfrissülve, és folytatódik a lakoma. Talán feltűnhet a többieknek: Benjamin ötször annyi húst kap, mint a többiek. Mindenesetre „együtt ittak, vígan voltak”. A fejezetnek itt vége van, de nem a történetnek.
Közöm.
Én ezt az ószövetség szemet szemért, fogat fogért törvénye illusztrálásaként élem meg József magatartását: Arra utal, hogy bár fáj neki az elszakítása miatt rajta ütött seb (sírva fakad apja emlegetésére), mégse hagyja abba a többiek meghurcolását. A magatartás eléggé általános a világ többi nációja körében is (vendetta, kegyetlen bosszú). Japánban működő jezsuiták mesélik, hogy megértik a szigetlakók, hogy miért késett misszionálásuk, elfogadják a jézusi tanításokat, egyet kivéve, és ez a megbocsátás. Egész mentalitásuk, az általuk képviselt hagyományos harcmodor mind azt nyomatékozza, hogy tapossák el ellenségeiket, mégpedig kegyetlen megtorlással. Mit tanít erről Jézus: Mi atyánk, bocsásd meg vétkeinket, mert mi már megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. Ez a megbocsátás sine qua nonja. Az Újszövetség embere nem alkalmas a mennyek országára, ha szívében gyűlölet, harag, megengesztelhetetlenség él bárki iránt. Nem véletlen, hogy mielőtt végső búcsúra kerülne sor, a haldoklók bocsánatot kérnek mindenkitől, akit akarva-akaratlanul megbántottak életükben, s kinyilvánítják, hogy az ellenük vétőknek egyszer s mindenkorra megbocsátanak. Nem tudom, élek-e még vagy száz évig, de most ide írom ép elmével és tiszta tudati állapotban: Magam is megbocsátok mindenkinek és bocsánatát kérem azoknak, akiket valaha is akarva-akaratlanul megbántottam.