Mickey webnaplója

Két történet.
1. Tegnap csoportunkkal találkoztunk. Jó hangulatban folyt az élménycsere. Sok minden történt a távoli és a közelmúltban a korombeli emberek regényes életében. Ide csak egyet hozok. M. Meséli, hogy lánya a megélhetésükhöz alapvetően fontos kártyáját nem találta. Se egyik lakásban, se a kinti házban. Szőrén-szálán elveszett. Rengeteg időt töltött el a kereséssel, futkosással, mindennek a feltúrásával – eredménytelenül. A telefonba már zokogott, úgy kért segítséget. M. azt mondta neki: Most nyugodj le, s próbálj visszaemlékezni rá, utoljára milyen körülmények között használtad a kártyát, s hívj vissza, ha eredménnyel jártál. Ezután M. a két frissen szentté avatott pápa közbenjárását kérte, hogy szerencsétlenül járt lányának ennyi segítséget adjanak. Alig fejezte be imáját, cseng a telefon. Megvan a kártya, szólt bele lánya immár felszabadultan nevetve.
2. Ma reggel rosszul jártam. Az üzletközpont ATM-jéből akartam pénzt felvenni még a szokásos vérvétel előtt. A gép párbeszédet folytatott velem: Kártya be, nyelv magyar, felvett összeg…, bizonylattal. Zörög a masina, kerreg-berreg, pénzt nem ad, csak egy bizonylatot. Kiírja viszont hálából, hogy keressem meg a bank ügyintézőjét, mert késve akartam az összeget kivenni. Az az igazság, hogy ahhoz, hogy bármikor kivehessem a bankókat, a rést záró ablaknak ki kellett volna nyílnia. No, ezt nem tette. Fél hét van, a bank még bőven zárva. Én el a kórházba. Érdekes módon fél órával hamarabb kezdték a vérvételt, így hamar sor került rám. Hova menjek misére most immár, hogy a bank közelében maradjak? Nem volt sok időm gondolkozni, mert a szomszédban a szaléziek misére harangoztak. Íme, a megoldás. Utána vissza a parkolóba, de még 20 percem van banknyitásig. Hogy ez ütemesen teljen, a hídfelújítás miatt kialakult dugóba kerültem. Mire szabad parkolóhelyet találtam, és beértem a bankba, éppen 8 óra lett. Én voltam a második ügyfél. Megkaptam a kért összeget, s a tájékoztatást, hogy az ATM elég vacak. „Parkoló pályára”tette a pénzemet, melyet az üzemeltető cég visszautal a számlámra. Így legyen!
A mai zajban nehezebben halljuk meg a Gondviselő szavát, de ő gondoskodik rólunk. Avagy nem ment minden olajozottan mindkét esetben?
Hála Istennek, igen. Sokszor szoktam megszólítom őt a Te Deum zárószavaival: „…ezért, Uram, kérlek téged: Ne hagyj soha szégyent érnem.”
Lábjegyzet a Kiv 13-hoz. Mielőtt útnak indulnak, az Úr a lelkükre köti, hogy minden elsőszülött fiút szenteljenek neki, s évente tartsák meg a pászka ünnepét. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyenek. Mindkét gesztussal arra emlékezve, hogy az Úr erős kézzel hozta ki népét Egyiptomból. Elindult tehát a felfegyverkezett néptömeg minden kincsével, minden állatával. A Sás-tenger mellett haladtak. Mózes az egykor tett ígéret szerint József csontjait magával vitte Egyiptomból, hogy Kánaánban temesse el Jákob sírjába. A vonulók előtt Isten haladt: nappal felhőoszlop, éjszaka tűzoszlop formájában, hogy mutassa az utat a választottaknak.
Közöm. Most fordul a leírás élesbe. Emlékezzünk Arany László meséjére. Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat. Ám a kivonulás nem mese, hanem véres valóság. csak a hasonlóság igazi. Eddig folyt a cicázás, a huzavona, mígnem felpörögtek az események. Megindul a tömeg, hogy soha többé ne térjen vissza Egyiptomba. Megindul később a fáraó is. De ott még nem tartunk.
Az aktuális kérdés: Vannak-e jelei annak, hogy Isten ma is felhő- és tűzoszlopként mutat utat nekünk?
A kérdésre fent válaszoltam mai posztomban.