Mickey webnaplója

Az általam sokat emlegetett Gálicza zseniális töri felelete máig meghatározza szemléletmódomat: „Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.” Igazából bőbeszédű volt, mert a történelem egésze folyamán a „sanyargatás” elég általánosan érvényesült. Hogy kik kiket sanyargattak éppen, az koronként változott, de a sanyargatásra minden korban lehetett számítani. Ez mostanság is így van. Két eszmevilág dolgozik még mellette: a kereszténység ellene (elég gyorsan félrelökdösték, ld. Lisszaboni Sz.) és a demokratizmus: csillapítólag mellette. Az utóbbiakkal élve húzták el a mézesmadzagot előttünk is (De Gasperi, Adenauer, Schuman hangoztatásával) és a testvéri osztozkodás jegyében fogadott be az EU. De hogy csakugyan befogadott-e, az ügyben volna szavuk az euroszkeptikusoknak (a kockázatokról és mellékhatásokról tessék elolvasni a szakcikkeket, és megkérdezni kezelőorvosukat, gyógyszerészüket).
Ha valaki tüzetesen elolvassa Bródy János szövegét, rájön, hogy a város sok rossz arcú embere nem igazán fogadja be Szőke Annit. Visszaél hatalmával, erejével, élve hagyja, de kiszipolyozza, kihasználja, átformálni akarván saját képére és hasonlatosságára: „nem jó barát a sok-sok ember, ki Annit nézi szakértő szemmel” (emlékezzünk a belépés méltánytalan feltételeire s a minket ért méltánytalan zaklatásokra, iszapbirkózásaira). Ami az EU-ban folyik, amiatt olykor szégyellem saját magamat – helyettük. Persze vannak pozitívan értékelhető események és döntések. Mindig az érdekeket tessék figyelni, vagy ne is, hiszen azok meglehetősen láthatatlanok.  
Az EU-választás nem arról szól, hogy kifelé vagy benne maradva, hanem arról csupán, hogy ma már „futunk a pénzünk után”, s próbáljuk barátságosabbá tenni a nagyra nőtt óvodást. Inkább csak arról szól, hogy két nagy táborából, melyik kerül ki győztesen, a bal vagy a jobb, hogy érdekeit érvényesítse. Fej-fej melletti a küzdelem. Egy százmilliomod résznyivel ki-ki hozzájárulhat ahhoz, hogy a mérleg serpenyője merre billen. Tegyük meg, ha már belecsusszantunk a csokoládéba. A sikert saját magunkban keressük, még a legvalószínűbb, hogy ott meg is találjuk.               
Lábjegyzet a Kiv 36-hoz. A történet dióhéjban: A gyűjtést befejezték, a szentélyt megépítették, a függönyöket megvarrták, miután az előírt mintákat beleszőtték. Közöm. Becaleel és Oholiáb hozták a formájukat, a nép is. Mindenkinek megvolt a szerepe, mind felett ott állt az Úr tekintélye, Mózes tekintélye, és a már említett két jó kezű és jó szervezőkészséggel megáldott mester. Alattuk pedig a segítők hada, akik hozták, akik begyűjtötték, akik az aranyat öntötték, akik a fonalakat fonták, a függönyöket szőtték, a karikákat elkészítették.
Ez ma is így van.
Ha van ötleted, az még csak a munka 5%-a. A többi 95-öt a környezetedből kapod hozzá/vagy nem kapod. Kb. 40 éve emlegette a cégünk egyik kollégája, egy társosztályvezető, hogy a zseniális ötletekhez is kell reklámozott tekintély a háttérben (esetemben magára gondolt), s az ügynek anyagilag is megnyert támogatók, vagy ötletedet teheted az íróasztalfiókba, hátha ráakad egyszer valaki, aki maga köré tudja édesgetni a kulcsszereplőket. Van ebben valami. Elég arra gondolni, hogy V. van Gogh életében egy képet adott el. Ugye nem sok, ugye elég szerény eredmény attól, akinek a képeiért ma nagy vagyonokat fizetnek, s akinek a képei kiállításáért galériák versengenek.