Ma temetőlátogatás. Közeledik az Anna-nap. Két Annánk a köztemetőben. Ideális az idő. Teljesen verőfényes időnk van. Megenyhült a szél, hűs szellő biztosítja, hogy csak kb. 18 fokos legyen a meleg napközben. Azért kalapot viszek, mert a nap erős UV-vel támad.
Ma útnak indul Éva családostul, hogy Magyarországra érkezzenek. Először Móváron látogatják meg Zs.-t új otthonukban, majd kedden érkeznek hozzánk. Ennek megfelelően feltöltjük készleteinket, hogy színvonalas ellátásban részeltessük őket bp.-i tartózkodásuk alkalmával.
Lábjegyzet a Szám 20-hoz. Máig ismétlődik a liturgikus szövegekben a törzsek Meribánál való zúgolódására való hivatkozás. Kétségtelen, a pusztában sokféleképpen trenírozta népét az Úr. Pl. nem volt vizük. Ekkor megparancsolta Mózesnek, hogy a nép előtt botjával csapjon a sziklára. Onnan aztán bőséges forrás fakadt. Az egységbe terelt nép elindul Ézsau utódai, az edomiták földjére. Azok nem engedik át őket. Így megkerülik az országukat a Hór hegye irányában. Mózes és Áron valamiféle kishitűség miatt nem mehetnek be Kánaán földjére. Mózesnek Áront Eleazárral együtt a Hór hegyére kell kísérnie, ott Áron papi ruhájába öltöztetik fiát, majd Áron „elköltözik”, azaz jobb létre szenderül. Közöm. A nép és Jahve között állandóan kapcsolat van Mózesen, Áronon és a papokon keresztül. Párbeszédben állnak Jahvéval. Ma ez nincs így. Sokat vesztett a világ népsége istenes mivoltából. Az állandósuló háborúk erre figyelmeztetnek. Pedig már az ószövetség emberei is tudták, hogy az élet-halál ura másvilági létet szánt az embernek. Ezért fordul elő a szövegben a meghalásra vonatkoztatva: „elköltözött”. Az immanens világból a transzcendensbe. Ma a halál vörös posztó az egész civilizáció szemében. Mindig elmosolyodom, amikor hallom: „ha valami történne velem”. Micsoda eufémia, a haláltól való micsoda ódzkodás, mekkora félelem húzódik meg e szavak mögött. Mi az hogy, ha valami történne velem? Nem egyszerűbb azt mondani: Ha majd meghalok... Attól nem fogok előbb elszenderedni, ha néven nevezem ezt a történést. Itt nem helyénvaló még a feltételes mód használata se: Mi az, hogy történne. Halálbiztosan történni fog. Párhuzamban él bennem Karinthy krokija. Két ember párbeszéde, akik ismerik egymást, valaha tegeződtek is, de régen volt az. Így kerülik a tegeződést, mint macska a forró kását. Egyszer egyikük megdühödik, hátba vágja zavarában társát, s kezdi tegezni. Amaz vissza. Nos, nekem is kedvem volna hátba vágni azokat, akik a „ha történne velem valami” formulát hangoztatják.
2014.07.12. 07:39 emmausz
Életről – halálról
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr146502023
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
exbikfic · exbikfic.blog.hu 2014.07.13. 15:42:52
Én azzal vagyok ugyanígy, amikor valakinek a halálát úgy említik: elment. Mi az, hogy elment? Ahelyett, hogy bátran kimondanák: meghalt. Valami babonás félelem, vagy nem is tudom, mi mondatja az emberekkel ezeket az elkendőző kifejezéseket.
emmausz 2014.07.13. 19:05:24
Igen, ugyanaz. Az ember csak a más halálát hiszi. A vándor-anekdota szerint az egyszeri ember így szól feleségéhez: - Ha egyikünk meghal, én a vidék házunkba költözöm.
Utolsó kommentek