Mickey webnaplója

Ma több fontos kérdéssel szembesültem, mintha nyugdíjas éveinkre is a tanítási évkezdés ünnepélyességének kellene jellemzőnek lennie, amikor újra „teljes gőzzel előre”. A múltkor egy egyházközségünkben működtetett kiscsoportról beszélgettünk T.-vel. Mondja, hogy azért nem foglalkoznak heti gyakorisággal a maguk elé tűzött feladattal, mert még nyári szünet van (mind nyugdíjasok). Felmerül, hogy akkor nem érnek rá? Lehet, hogy csakugyan nem, mert bár igaz, hogy nekik a hetek egyformaságban telnek, de unokáik nyári vakációjukat töltik. Így közvetve befolyásoltatik esetleg egyikük-másikuk időbeosztása a nyár egy-egy szakaszában. Persze. Ez igaz. Ám kérdés, hogy egyebekben van-e elég belső késztetésük a találkozókra, mert jönnek, ahányan tudnak, valakik csak ott volnának a meghirdetett alkalmakon.       
S most vissza az elejére. Ma több fontos kérdéssel szembesültem. Saját csoportjaink találkozói, megindulásai. Egyszerre annyi felvetés, hogy csak kapkodom a fejemet. Hogy visszanyerjem lelki egyensúlyomat, humorral ütöm el. Hirtelenjében ez jutott eszembe: „Mindenki a saját feleségével táncoljon! Én is a maga feleségével táncolok.” De idézhettem volna a Szőke Szakáll-bohózatból is, a Vonósnégyesből, amelynek éhenkórász tagjai a főnök invitálását elfogadják egy kiadós vacsora reményében. Ígérik, hogy a vendégek szórakoztatására vonósnégyest alakítanak, és együtt zenélnek. Úgy vannak vele, mint az egyszeri ember, akit kérdeztek, hogy tud-e hegedülni. „Tudni tudok, felelte, csak még nem próbáltam”. Vagy mint Liszt kifejtette: „Zongorázni roppant egyszerű. Csak a megfelelő hangokat kell megszólaltatni megfelelő sűrűséggel és erővel lenyomva a billentyűket. Salamon Béla pedig a Vonósnégyesben így beszél: „Igaz is, menjünk próbálni. Hátha tudunk.”
Ma egyébként nagy vendégségek esnek. Miklóst, Elvirát saját fiatal családos közösségük keresi fel ebédre, s mint már említettem Kati és Robi Éváékkal töltik a hétvégét. Mi meg ülünk, ki-ki saját PC-je előtt, s műveljük, amit művelünk. Hogy én mit művelek, az a posztból látszik, a másik masina előtt feleség ül, de nem látok oda, mert két szobával arrább van.
Összefoglaló a Józs 9-hez. A gibeoniták cselhez folyamodtak, mert nem akartak meghalni. Eljátszották, hogy messze földről érkeztek az izraelitákhoz, s most kérik befogadásukat, a szövetséget velük. A vezetők megkötötték hát a szövetséget. Nem sokra rá kitudódott, hogy kik is voltaképpen: a szomszédos gibeoniták. Bár életüket megkímélték a zsidók, attól kezdve favágásra és vízhordásra kötelezték őket mindörökre. Közöm. Plutarchos óta tudjuk: Navigare necesse est, vivere non est necesse. (Hajózni szükséges, élni nem.) Ám rosszul tudta Plutarchos is. Élni is szükséges, hogy legyen, aki hajózik. A kettő kombinációjából alakul a harmadik, egy újabb közmondás: A kecske is jóllakik s a káposzta is megmarad. Az ember gondolkozó lény, aki nem megy fejjel a falnak, ha nem egészen muszáj. Ennek a példáját látjuk a gibeoniták esetében. Így, vagy úgy: sikerült elérniük, hogy elkerüljék teljes kipusztításukat. És ez művészet, a borotvaélen való táncolás művészete.