Mickey webnaplója

Remélem, hogy Szeghy Ernő másik könyvét olvastam korábban, a Gondolatok az élet alkonyán címűt. No, mert most az Emlékeim c. életrajzi könyve került a kezemben, és a feltehetőleg létező párhuzamosságok miatt kicsit elbizonytalanodtam. Ám akárhogy van is, az itt következő epizódra nem emlékszem. Azt írja a ciszterci szerzetes, hogy volt neki egy osztálytársa, aki „azt tartotta a legnagyobb csodának az édes Jézus életében, hogy az Olajfák hegyén járt. Értsd: az olajfák koronájának csúcsán, a leveleken”. Jót mosolyogtam rajta. Mint ahogyan elég komikusnak találtam egy intézmény feliratát is, amelyet aztán tegnap le is fotóztam. Aszongya: BETEG GYERMEKRENDELŐ. Attól komikusabb a szokásosnál, hogy éppen tatarozzák, új cserepeket kap az épület. Ilyen értelemben okkal, hiszen „beteg” a gyermekrendelő.
A gyerekeknek meg kell bocsátani furcsa megfogalmazásaikat, elképzeléseiket. (Ámbár Jézus járt a vízen, miért ne járhatott volna az olajfák hegyén is? – Mert nem akart ott járni.) Tehát az ún. „gyerekszáj”-nak irodalma van, a szorgalmasabb szülők is összegyűjtenek egy csokorra valót ezekből, míg csak bele nem unnak (azaz ki nem nő gyermekük abból az ártatlan korból). Nem igazán akarok belemenni a témába, mert se vége, se hossza.
A templomi előfordulások köréből azonban ide írok néhány közismertet:
Még latinul folyt a szertartás, amikor a közgyónás (confiteor) mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa (én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem) szövege helyett a kis ministráns azt skandálta: mögájj pulyka, mögájj pulyka, mögájj nagyszömű pulyka.
A másik áthallás: A „Hozsanna (segíts(ég) értelmű szó)  a magasságban” hozsannája teljesen idegen a gyerek fülének, nem úgy az a szó, amellyel lecseréli: uzsonna a magasságban. Ez így már magyarul van, bár eléggé szürrealisztikusan hangzik.
Egy harmadik sűrűn előforduló gondot pedig szegény Szent László király okozza, akiről a nóta szövege ez volna: „László királynak vitéz lovagságát. Ó ha csak ezt látnád.” A gyerek ennek hallja: „László királynak vitéz lova sánta, ha legalább látna.”
Összefoglaló a Józs 22-höz. „Akkoriban” Józsue letelepítette a törzseket a nekik kisorsolt helyekre. Gád, Manassze és Ruben fiai még Mózestől kérték és kapták a Jordántól keletre elterülő földeket. A többség a Jordánon túl telepedett le. Ott is emelt oltárt az Úrnak. Ám egyszer csak látják, hogy a Jordán túlsó (keleti) oldalán is oltár emelkedik. Majdnem kitört a testvérháború. A keletiek kimagyarázták a dolgot: Nem mutatnak be rajta égőáldozatot, csak emlékoltár akar lenni az övék, hogy az egységükre emlékeztesse a törzseket, akiket a Jordán választ el egymástól. Közöm. 1. A Vulgatában ez áll a fejezet elején: Eodem tempore... Meglehetősen hasonló indításúak a miséken felolvasott szentírási szakaszok is, amelyek latinul így szóltak: In illo tempore. Ezek tükörfordítása: Abban az időben... Magyarul elég értelmetlen, mert ha „rámutatok” a történtek idejére, a hallgatóságnak tudnia kellene, hogy melyik időről van szól. Ám ez nem áll. Szerencsésebb szófordulat volna ez az indítás: Egyszer... Egy alkalommal... Ez azt jelentené, hogy nem tudjuk, pontosan mikor esett a történés, de hát nem is ez a lényeg. Az „Akkoriban” kezdés ugyanígy elbizonytalanít: azt sugallja: Tudnom kellene, hogy mikor is volt az az akkor. 2. Majdnem kitört a testvérháború elvi okokból. Közmondásos, hogy az ördög a részletekben van. Ma nem ugyanígy? A muzulmán az ördög hazájának tekinti az USA-t, s vele azonosítja a keresztényeket. A Krisztus-követők pedig a muzulmán öldöklést látják úgy, hogy sötét kegyetlensége túlmutat az emberben lakó rosszon. Nem lehetne, hogy szeressük végre egymást? Tiltja a vallásunk?
A miénk biztos, hogy nem.