Mickey webnaplója

Kiragadott idézetek Szeghy Ernő önéletírásából. (Utána saját hasonló tapasztalatom, élményem.)
– A szleng mindig is létezett: Csak nála olvastam róla, hogy mi is az az „oklevéláztatás”. Az oklevél megszerzése utáni nagy sörözés diáknyelven hangzó neve.
Lehet, hogy akkor viszont még nem volt divatban a legénybúcsú?
– Alkoholról: „Az asztalon mindig volt bor quantum satis, s a társak nagyobb részét ott hagyták. Én meg elkezdtem kiürítgetni. Szerencsére időben abbahagytam.”
Én pedig mintha az ételeket élném fel, azokat, amelyek quantum satis készülnek. Abba kellene hagynom ... időben, hiszen súlyom már „critical mass”.  
– Latin órán nagy a nevetés. „Mi az gyerekek? – A tanár úr azt mondta, hogy »dinnye« (tudniillik digne helyett, olaszos kiejtéssel).”
Még latinul folyt a mise, az öreg pap megjárta Rómát, s következetesen így imádkozta a miatyánkot a Damjanich utcai kápolnában: „Pater noszter, Kvi esz in csélisz, szantificsétur nomen tuum.”
– Az akkor még ciszter Szeghy erőszakoskodott római tartózkodása idején a Kúrián, hogy Japánba kellene misszionáriusokat küldeni. Mint írja, „tény az, hogy a Jézus Társasága hamarosan bevonult Japánba és ott egyetemet nyitott.”
Persze. A Sophia egyetemen, Tokióban tanított P. Nemes Ödön (RIP) és P. Nemeshegyi Péter, ma is élő jezsuita.      
– „Felvidéki tartózkodásom során megszoktam a szlovákot alsóbbrendű fajnak tekinteni... Egy olasz diplomata észlelve ezt, szomorú meglepetéssel tekintett rám és azt mondta: »Még ön is! Még ön is így gondolkozik.« Jó barátja volt nemzetünknek, s előre látta Trianont.”
Márainál olvastam hasonlóról. Érthető, ha a szlovákokban az irányukban megmutatkozó gőg ellenérzést szül irántunk. Bennem van tót vér, sváb és dalmata. Anyai ágon mintha magyar vér is csörgedezne ereimben. Minden nemzet tagja testvérem, rokonom, ha közös őseinkkel számolok. Mindnyájan testvérei vagyunk egymásnak. Persze Káin is testvére volt Ábelnek. Mégis jobb volna, ha kölcsönösen tisztelnénk, uram bocsá' szeretnének egymást.
– Diák-tanár vetélkedő. T.: „Mondjon egy -atlan, -etlen képzős főnevet. D.: Katlan. T.: Hm. Most mondjon egy bővített mondatot, amelyben két alany van. D.: Én és az atyám kimentünk a rétre... T.: Legelni.” Muhaha.
Egyelőre a szerzetes visszaemlékezéseit lassacskán olvasgatom tovább, annyi kötelező penzumom akadt hirtelen (egy hosszú könyv kéziratának javítgatása).
Összefoglaló a Bír 3-hoz. Kezdünk megismerkedni a bírákkal, akik nem királyok, de afféle Lélektől átjárt vezetők. Mielőtt királyaik lettek volna, ők irányították a népet, s érzékelték Isten szavát. Nézzük vázlatosan a bírák korát.
1. Izrael fiai pogány kánaánita lányokat vettek nőül, s a lányok ilyenekhez mentek férjhez: „azt tették hát, ami gonosznak számít az Úr szemében”. Folyománya: 8 évig szolgáltak az edomita Kusán-Risataimnak. Ekkor Otniel volt a bírájuk. Amikor az Úrhoz fordultak segítségért, Otniel Kusán-Risataimot legyőzte, és a következő 40 évig nyugalom volt az országban.
2. Otniel meghalt. A nép újfent olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében. A moabita Eglon szövetkezik másokkal. Legyőzik az izraelitákat, akik 18 évig szolgáltak Eglonnak. Ekkor jött a következő bírájuk, Ehud, aki meglátogatta a kövér Eglont, s a köpenye alatt viselt tőrrel megöli, hasba szúrja. Sikerül elmenekülnie a palotából, s rátámadnak a moabitákra. Mintegy 10 000 embert ölnek meg. Következmény: 80 évig nyugalom volt az országban. Samgur következett, akiről csak annyit jegyez fel a krónikás, hogy „egy ösztökével 600 embert megölt a filiszteusok közül, és így megszabadította Izraelt”. Közöm. Józsue megmondta: Ha tartják a szövetséget, jó soruk lesz, ha nem tartják, sorsuk rosszra vált. A megismert 3 bíró idején szóról-szóra bejött Józsue próféciája. Pontosan, ok-okozati összefüggésben. Egy édesbús történet jut eszembe. Gosti unoka alig tudott még beszélni. Zs. mama értésére adta, a villanytűzhely nem játék, lapjaihoz tilos hozzányúlni, mert rettenetesen megégetheti a kezét. Mi kell egy dackorszakát élő gyereknek. Amint elfordult a mama, odakapott a platnihoz, s bár csak egy pillanatig tartott az egész, elég rendes égési sérülést szenvedett. Az a gyerek nem sírt. Fogta csuklóban a sérült pracliját és csak ennyit ismételgetett: Megmondta a mama, megmondta a mama... Igen. Megmondja a mama, megmondja a papa, megmondja a pap, meg a próféta, megmondja Krisztus. Még hozzá is teszi fennhangon: „Akinek füle van, hallja meg!” Mi pedig? Mintha olykor szelektív volna a hallásunk.