– Tom.
Semmi válasz.
– Tom.
Semmi válasz.
Hol a csudában lehet ez a kölyök.  Így indul Mark Twain egyik regénye, amelyet nem találtam most a könyvespolcon, a Tom Sawyer kalandjai.
Keresem. Semmi eredménye. Keresem, semmi eredménye. Hova a csudába keveredett ez a büdös könyv?  Bezzeg a Huckleberry Finn kalandjai két példányban is itt van. Nem tudom, értékelik-e a XXI: sz. fiataljai ezt klasszikus ifjúsági regényt, melyet mi faltunk gyerekkorunkban. Máig tudok belőlük idézni:
„Ugyanis a festő fia bearanyozta” mármint a parókája alatt szunyókáló tanárt. Egy madzagon lógó macskával lekapták a fejéről a parókát, csuda mókás lehetett.
Vagy aranyos az a gyerek, akinek megholtnak vélt Tomhoz csak egy emléke fűződik, nevezetesen az, hogy egyszer megpofozta.
Vagy Jimtől (szökött rabszolga): „Én az enyém vagyok és 700 (800?) dollárt érek”.
Vagy Huck apjáról: Tatád maga se tuggya, mit akar. Eccer asziszi gyün, másszor asziszi, marad.
Vagy a naplopók párbeszéde: Aggy egy harapás bagót, Hank. Kérj Billtül. [Harap] Tudod mit – szól Bill –, inkább add vissza a harapást és tartsd meg a lepényt.  
Vagy Huck apjáról: Tatád lement a városba és egy rézlábossal éktelen ricsajt csinált.
És utoljára: Tatádon már csak a puskagolyó segíthet.
Mégis ez a világ egyre messzebb kerül a mai gyerekekbe adagolt történetektől. Ugyanezt éreztem Molnár Ferenc örökbecsű regényét olvasva kisiskolás unokámnak. Nem érti a kíntornást, nem érti a törökmézest, nem érti a kalamárist, nem érti a gittrágást, azt se nagyon tudja, hogy mi a gitt. Nem érti a palatáblát, se azt, hogy miért kell meghalnia Nemecsek Ernőnek.
Pedig ebből a könyvből is tudunk idézni.
A törökmézes: „Hát most kisebb, hát most drágább.”
A Janó, a fatelep őre: „Megvertung óket, kikergettunk óket.”
A kisdiák kérdésre, hogy minek kell az a tagdíj? „Hogy be legyen fizetve.” Stb., stb.
Csak reménykedem, hogy keletkeztek újabb remekművek Kästner, Twain, Molnár óta.
S hogy miért is foglalkoztam ma Tom Sawyer-rel? Mert a Huck egyikpéldányát elkérte fiunk, s szerettem volna, ha a Tomot is elviszi. Hátha úgy tudja elővezetni, hogy lekösse Levike figyelmét néhány év múlva.
Összefoglaló a Bír 14-hez. Cherchez la femme! – mondja a francia, mert ha tudna magyarul, ezt mondaná: Keresd a nőt! (mármint a dolgok mögött). A nazírnak nevelt Sámson egy filiszteus lányba szeretett bele. Történt pedig, hogy Timna szőlőhegyén puszta kézzel széttépett egy oroszlánt, mert rászállt az Úr Lelke. Miután enyelgett a lánnyal, visszament megnézni az oroszlánt. Csontvázában méhraj volt és sok-sok méz. Evett belőle, szüleit is kínálta, majd lement a lányos házhoz, ahol hét napos lagzit csaptak. A helyieknek találós kérdést tett fel, amelyre nem tudtak válaszolni. Azok megfenyegették a fiatalasszonyt, hogy felgyújtják a házukat, ha nem árulja el nekik a megoldást, 30 ing és váltóruha volt ugyanis a tét. Ifjú felesége addig sírt férjének, míg az elárulta a megfejtést. Így a hetedik napon jöttek a filiszteusok a megoldással. Sámson odavágta nekik: „Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna, nem fejtettétek volna meg talányomat.” Sámsonra rászállt az Úr Lelke, megölt Aksalonban 30 embert, s a megfejtőknek adta azok ruháit. A nő pedig másik férjet kapott.
Közöm. Kicsit igazságtalan csak az ifiasszonyt hibáztatni, hiszen a dolog a férfiaktól indul, akik halálosan megfenyegetik a menyecskét. Az mindenesetre kiderül, a nazír (Isten embere) hatalmas erővel rendelkezik, pontosabban csak akkor, ha rászáll az Úr Lelke. Később ennek még hallatlan fontos jelentősége lesz, de nem vágok a dolgok elébe. Végül is a fejezet burkoltan a törzsek és idegenek közötti feszültségről, s arról szól, hogy Isten folyamatosan rendezik a választott nép sorsát, amely mellett fel-felbukkannak a szomszédos, bálványimádó népségek. Ezek akkor kerekednek az izraeliták fölé, ha azok olyat tesznek, ami gonosznak számít az Úr arca előtt. Ne feledjük, Sámson akkor lép a képbe, amikor a zsidók már 40 éve a filiszteusok igájában görnyedtek, mert „olyat tettek, ami...”