Amikor nekifogtam, hogy elolvassam Sienkiewicz Kereszteslovagok c. könyvét, nem voltam benne biztos, hogy végigolvasom. Mostan immár túl vagyok a regény befalásán. Néhány gondolatot osztok meg tapasztalataimról. Előbb magáról a kiadásról: Az Európa Könyvkiadónál 1975-ben a kétkötetes vászonkötésű könyv A Világirodalom Remekei sorozatban jelent meg ötödik (!) kiadásban és 135 000 (!) pld.-ban. Nem akartam hinni a szememnek. És az ára: kötetenként 26 ft. Belefogtam, és ezzel belefogtam az általam teljesen ismeretlen és olykor jelentéktelen lengyel nevekkel való bajlódásba is. Elég jó szinten megküzdöttem velük. Azt tudtam, hogy romantikus lovagregényt fogok a kezembe, azt is, hogy benne néhány kivételtől eltekintve a lengyelek az angyalok és néhány kivételtől eltekintve a kereszteslovagok az ördögök, s közöttük húzódnak ide-oda a litvánok, csehek, morvák, tatárok, oroszok s más, kisebb népcsoportok. A történetben rengeteg az ismétlődés, a szereplők elmondják ennek meg annak ugyanazt, mi meg kénytelenek vagyunk ezeket X-szer elolvasni. Nem tehetek róla, néha az az érzésem támadt, mintha a brazil szappanopera, a Lucecita szenvelgő jelenetei ismétlődnének meg az érzelmek felszítása céljából. Nem vitás, hogy Jurandot és lányát kegyetlenül megkínozzák a keresztesek elvetemültjebbjei, ámbár – szerencsére – nem részletezi az író, hogy utóbbit miféle kínzásoknak vetették alá. Így is marad épp elég borzongató jelenet. Nekem, mai olvasónak olybá tűnik, hogy elég lett volna a témát a terjedelem felében kifejteni, hogy képben legyünk. Persze a kor, amelyben íródott, mai szemmel nézve lötyögős korszak volt, amennyiben az információk lassan áramoltak. Óhatatlanul bevillant a XXI. sz. olvasójaként: Jurand miért nem mobilozik lányának vagy Maćkónak, Zbyszkónak. De hát ez csak saját agymenésem. Hányszor szembesültem azzal a regény olvasása során, hogy egy-egy hír miféle kalandos úton és milyen lassan ér egyik embertől a másikig, egyik településről a másikig. Ezeknek az ide-oda utazgatásoknak a hosszadalmas, sokszor érdektelen leírása nagyon lelassította a regény eseményeinek a szövését.
A második kötet végén található összefoglaló az író munkásságáról felveti annak a gondolatát, ha Sienkiewicz kisprózáiban jó szemmel látta meg a problémákat, miért nem azokat adták ki magyarul. Sokszor a kicsi nagyobb, mint a látszólag nagy. Ezt tapasztaltam más írók esetében is. Pl. Reymontnál, aki egészen más hangvételt üt meg egyik novelláskötetében, mint a Parasztokban. Kodolányi novellái hasonlóan naturalisztikusak, szemben az általam ismert regényeivel, pl. az Én vagyokkal. És még egyet: Időnként az a benyomása az olvasónak, hogy a regény folytatásokban jelent meg, ez magyarázat lehet arra, hogy az író miért ismétli az egyes leírásokat. Tán emlékeztetőnek szánta őket.     
Összefoglaló a 2Sám 2-höz. A párbeszéd folytatódik.
Dávid: Fölmenjek-e Júda egyik városába?
Az Úr: Föl.
Dávid: Hová?
Az Úr: Hebronba.
S Dávid Hebronba ment, ahol Júda királyává felkenik. Jábes lakóit értesítik, hogy új királya van Saul  helyett. Saul vezére, Abner Saul fiát Izrael királyává tette, aki 2 évig uralkodott. Dávid Júda királyaként 7 és fél évet. A Júda és Izrael közötti összecsapás elkerülhetetlenné lett. Abner csapatai kikaptak, Abner is alig menekül meg. Végül is futni hagyták. Dávid 20 embert se veszített el, Abner 360-at. Közöm.
– Mindenkinek az életében a legfontosabb, hogy az Úrral kialakuljon valamiféle kölcsönösség. 
– Kicsiben Káin és Ábel között zajlik az első testvérháború. Kétséges, hogy a valódi győztes Káin volt, jóllehet Ábel halt meg. A későbbiekben törzsek, népek, nemzetek esnek egymásnak, mögöttük mindig a hazugság, a félelem, a rosszra való hajlam, az agresszió, a mindent nekem kapzsisága álltak, állnak ma is. Ami romlott, a háborúzó felek emberi tartása. Ma a sunyiság, az érdekek rejtekéből irányított gépi hadműveletek mellett megjelent a tetteivel hivalkodó barbarizmus is. A köznépi elégedetlenségre szító propaganda terjesztése főszereplője lett az ellenségeskedés gerjesztésének.