Mickey webnaplója

A mai Metropol újság nagybetűs címe szerint A magyar gyerekeknek csak a harmada tud a jogairól. Megkerestem a cikket a neten és elolvastam. Meg kell jegyeznem, hogy nem lettem tőle sokkal okosabb. Engem inkább a cikk címe foglalkoztat. Már csak azért is, mert É. lányunk Franciaországban egy időben bölcsődésekkel, talán inkább kiscsoportos óvodásokkal foglalkozott. S történt, hogy egyik gyerekre sokadszor szólt rá, kétségtelenül utóbb már emelt hangon, lévén a gyermekcsének szelektív hallása, amely előszörre alighanem csak egy kérdést ért meg: Kérsz-e csokoládét? A többi kérdés pedig alkalmi süketsége folytán lepereg róla. Ám É. erőteljesebb hangja mégis elérte a gyermek ingerküszöbét, mert azonnal riposztozott: „Ehhez magának nincs joga!” No lám, köhög a bolga! Ez a kis francia bezzeg ismerte jogait. A francia gyermekek többsége ismeri jogait. Ám ezek az igen önérzetes gyerekek utóbb autókat gyújtanak fel. Emlékezzünk csak rá, Franciaországban hány ezer ilyen eset történt egyik évben.
Visszatérve a cikkcímre, lefogadom UNICEF vizsgálat nélkül is, hogy a magyar gyerekek egyharmada sem ismeri kötelességeit. Csak a jogait.
Mi ezzel a baj?
Csupán annyi, hogy kötelességek és jogok feltételezik egymást.
Egyszer felvetődött, hogy vannak-e az állatoknak jogai? Az előzőekben megfogalmazottakkal ütöttem el a kérdést. Ha kötelességeik nincsenek, akkor jogaik se lehetnek.
Megmosolyogtam viszont azt a tanári álláspontot, hogy a gyerekek (tanulók) egyetlen joga a ius murmurandi, a morgáshoz való jog (már csak azért is, hogy levezessék belső feszültségeiket, melyek vélt vagy valós sérelmeik következtében felgyülemlenek bennük). Emlékszem rá, hogy gimis koromban néhányan próbálkoztak jogaik érvényesítésével. Rendre elutasításba ütköztek: „Fiacskám, őrizd meg nyugalmadat és irántam tanúsított határtalan tiszteletedet.”  
Amit a gyerekek nem tudnak, vagy nem szívesen vesznek tudomásul, az az, hogy a tanulás erőfeszítéssel jár. Az ismeretek megszerzése, bevésése nem megy pozitív motiváció, pozitív hozzáállás nélkül. Nem minden gyerek képes belátni, hogy az ismeretek megszerzése a felnőtté válás alig kikerülhető lépcsője. Nem a legfontosabb része, de azért elég előkelő helyen áll.
A legfontosabb ugyanis annak a felismerése, hogy mi a csudát keresünk mi itt a földön, mire vagyunk kitalálva, mire képesítenek öröklött tulajdonságaink, szerzett tudásunk, tehetségeink, hajlamaink. A legfontosabb ezeknek a felismerése, és ha sikerült, akkor arccal a cél felé és teljes gőzzel előre.
Összefoglaló a 2Sám 6-hoz. Dávid 30 000 harcossal elhozza Hebronból a frigyládát. Útközben a pap fia, Uzo hozzáért a ládához, s nyomban meghalt. Ettől Dávid úgy megijedt, hogy Gátban letette egy embernél. Híre ment, hogy az az ember családostul nagy áldásokban részesült. Erre aztán továbbvitték Dávid városába a frigyládát.
De hogyan?
A láda előtt hat lépésenként feláldoztak egy bikát és egy bárányt. Dávid pedig magából és efodjából kivetkőzve táncolt a frigyszekrény előtt. Meglátta ezt Dávid felesége, Saul lánya: Michal, s felrótta a királynak viselkedését. A krónikás feljegyzi: „Michalnak soha életében nem született gyermeke.” Közöm. Írva van: az istenfélelem a bölcsesség kezdete. Láttuk, hogy Dávid, aki párbeszédben állt az Úrral, fél a Szenttől, a választott nép frigyszekrényétől. Próbálja engesztelni. Az áldozatok is Dávid félelmére utalnak. Azután önfeledten táncol. Ez már nem a félelem jele, hanem a szereteté. Azt mondhatni tehát, hogy az istenszeretet a bölcsesség folytatása, elégségesen magas foka.