A reggeli mise után azonnal az üzletközpontba indulunk. Már akkor unom, amikor elindulunk. Nincs kedvem mindent megnézni, megtapogatni, mégis visszatenni, a sose volt újdonságoktól meghatódni. Kérem szépen, én férfi vagyok, vagy még inkább – a csak magyarban létező szóval – bácsi: Miklós bácsi. Fontos megjegyezni, milyen színű ruhában vagyunk, mert gyakorta szem elől tévesztjük egymást. Ilyenkor némi célt kap az idő múlatása. Én keresem őt, ő keres engem. Egyszer bemondatott a hangosba, mert azt hitte, hogy el vagyok veszve (második gyermekkor), pedig kettőnk közül nem én voltam elveszve. Végig tudtam, hogy hol vagyok, s csodálkoztam rajta, hogy ő nem tudja, nem vesz észre. Mindegy, bemondatta a nevemet, s ez nekem feltűnt. Találkoztunk.
A bevásárlóközpontok egyébként a párkapcsolatokat megpróbálja. Alighanem külön viselkedés-lélektana van. Hány morgó férfi sodródott el mellettem, aki dühösen reagált felesége vásárlási szokásai miatt. Hány férfit idegesített, hogy mi legyen hétvégén az ebéd? Ma én is megkérdeztettem. Mondom: gőzöm sincs. Szegény asszonykám ettől nem lett okosabb. Viszont panaszkodtam neki, hogy fáj a hátam. Majd beszakad. Biztosan idegi alapon – tettem hozzá. De hát idegi alapon ugyanúgy fáj, mintha nem idegi alapon fájna. (Sőt. Ha nem az idegek játéka volna, egyáltalán nem tudna fájni a hátam.)
Ami vár még rám ilyenkor, szombaton, az a lakás porszívózása, majd saját magam portalanítása, tisztába tevése. A porszívózással úgy vagyok, mint J. London öreg bokszolója, az Egy tányér leves c. novella hőse, aki az egyes menetek végén úgy intézte, hogy az ő sarkánál fejeződjenek be, s neki csak le kelljen rogynia rövid pihenőre, a saját székére. Én meg a porszívónak csak a madzagját húzom ahhoz az elosztóhoz, amelytől indulva minden sarok elérhető a lakásban. Majd a porszívót tároló helyiségben kezdem a munkát, ott is fejezem be. Csak vissza kell „szívni” rolóval a kábelt, és kész.
Ameddig képes vagyok a lakás összekotrására, addig megérdemlem a nyugdíjamat. Később is megkapom tán, a társadalombiztosítás rendszeréből következően.
Összefoglaló a 2Sám 7-hez. Nátán próféta által üzeni Dávidnak az Úr: „Te akarsz nekem házat építeni,... aki elhoztalak a legelőről,...hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban... Utódod atyja leszek, ő meg a fiam lesz.” Dávid hálaimát mond e szavakért. „Ó, Uram, Istenem, nincs hozzád hasonló senki...” Közöm. Dávid kedveltje az Úrnak, mégsem hagyja, hogy ő emeljen templomot neki, majd csak fia, Salamon teheti meg. Még egy nagy jelentőségű, ám homályos célzás hangzik el: „Utódod atyja leszek, ő meg a fiam lesz” – mintegy az első utalás a Krisztusra (Krisztosz = a Felkent).