Mickey webnaplója

Párhuzamosan több könyvbe ástam be magamat. Egyszer majd írok Richard Rohr könyvéről (Rejtett dolgok), amely arra beszél rá, hogy nem Istenről, hanem Istennel kell beszélnünk. Ez volna az ima. Szeretem a könyv témáját, csak a stílusa nekem kissé túlságosan amerikai. Amit néhány mondatban el lehet mondani, arról ő egy-egy fejezetet ír, igaz, hogy azt töretlen optimizmussal teszi.
Most inkább P. Mócsy Imre SJ Nyitott szívvel c. 34 éve megjelent könyvéből idézek. Elmélkedésével való első találkozásomkor is nagyon tetszett az a fejtegetése, amelynek során egy fiktív időgépbe ülve visszavisz minket, olvasóit a Big Bang idejéig, sőt az időn túl, amikor a bumm „előtt”-i CSENDRŐL szól. Idézem: „Megszűnt minden változás, megszűnt az idő... Üresség... Már nincs semmi, csak Az, Akinek mindig kell lennie, Aki nem keletkezett, Aki nem volt és nem lesz, hanem mindig VAN, és Aki által minden lett, és Aki nélkül semmi sem lehetett volna. Most nincs teremtmény, nincs »világ«, most csak Ő a MINDEN. ...Itt már semmi sem változik. Mert itt nincs tegnap és holnap, nincs reggel és este, nincsenek vágyak és álmok, csak örök most van, örök beteljesülés, helyesebben örök létteljesség.  Eljutottam az Örökkévalóhoz, aki létét nem folyamatosan az időben bírja, hanem teljes létét egyszerre és egyszer s mindenkorra. ... Eljutottam hozzá, a Végtelenhez, az Abszolútumhoz, Aki a mindent betöltő szellemtenger, a hatalmas, méltóságteljes, megfoghatatlan, elképzelhetetlen, kimondhatatlan Valóság... CSEND... Ez a csend imára hív.
Magamban is csendet és nyugalmat teremtek, azután leborulok és imádom őt. Most nem kérek. Csak Hozzá emelem fel a lelkemet mély hódolattal. ... Ő az Ősvalaki. Azért személyes kapcsolatba kell lépnem Vele. És amint felvettem vele a kapcsolatot, megértem, hogy nem róla kell beszélnem, hanem Vele. ... Ha valóban jelen vagyok, folytatódhat a párbeszéd, de ezt már nem lehet leírni, mert csak a Lélek taníthat meg azokra a kimondhatatlan fohászokra, amelyek ilyenkor szívünkből előtörnek. ( Vö. Róm 8,26)” No comment. Ez már a misztika közepe.
Egy poszt nem alkalmas recenzióra, kiváltképp nem két recenzióra. Mégis megemlítem, hogy párhuzamos másik olvasmányélményem Dr. Rédly Elemér Isten kegyelméből c. önéletírása, mely túl azon, hogy kordokumentum, lát és láttat, az alsópapság szemszögéből világítja meg az üldöztetés, ellehetetlenítési kísérletek valós világát. Mindezt csaknem szórakoztató stílusban teszi, s bizonyítja, hogy nemcsak a világ fiai járhatnak el okosan a saját ügyeikben, hanem az Úr fiai is. Számos példával illusztrálja, miképpen taktikáztak társaival együtt, hogy céljukat elérjék. Borotvaélen való táncolás volt ez a javából, és eredményes tánc. Recenziót már csak azért se írhatok a könyvről, mert még nem olvastam végig. Két témát kiemelek. Az egyik: Két film foglalkozik manapság az egykori tartótisztekkel és a beszervezett jelentőkkel. Utóbbiak vigasztalására használja a következő képet. Ők voltak az ostorcsapások. De nem az ostor tehet róla, hogy fájdalmat okoz, hanem az, akinek a kezében a nyele. Ők pedig a tartótisztek voltak. Elítélésüknek a bíróság előtt kellene történnie. A másik érdekesség, amelynek tanulságait ma is használni kellene, a hittankönyv-sorozatok keletkezéstörténete. Sok ma is alkalmazható tippet, megfontolnivalót tár az olvasói elé az a pap, aki évtizedeken keresztül egyik motorja volt a hittankönyvek szerkesztésének.
Összefoglaló a 2Sám 9-hez. Elkerülhetetlen, hogy neveket említsek, olyanokét, akikről ma a Bibliában leírtakon kívül mit se tudhatunk. Ilyen Ciba, Saul szolgája, aki tudtul adja Dávidnak, hogy Saul fiának, Jonatánnak van egy két lábára sántító fia, aki életben maradt. Mivel Dávid Saul ivadékaival jót akar tenni, ezt a fiút, Mifibosetet asztalához ülteti és tulajdonába adja Saul egykori javait. Ciba 15 fiával Mifiboset szolgálatába áll. Mifibosetnek is született egy fia: Micha volt az ő neve. Közöm. Nehéz annak a fejével gondolkozni, hogy aki tízezrével küld embereket a másvilágra, hogyan képes ekkora könyörületességre, ekkora nagylelkűségre, emberségességre. Pedig ezek a szélsőségek jelen voltak Dávidban. Ahogyan Pál tudott bővelkedni és szűkölködni egyaránt, Dávid tudott kegyetlenül igazságtalan lenni és adott esetben irgalmasan szeretni: Isten választottja, aki olykor olyan despota, aki nem fér a bőrébe. Tőlem távol áll ez a vadromantikus vibrálás.