... és Szállnak a darvak. A FB-on találtam szembe magam ezzel a slágerrel. Meglepett, hogy a némára állított videón a slágerénekes Kiss Márta szájmozgásából láttam, hol tart a dal, majd bekapcsolva a hangszórót abban a hangmagasságban énekelte a nótát, amelyet belső fülemmel hallottam. Úgy vélem, hogy kb. 40 év telhetett el azóta, hogy utoljára hallottam ezt a dalt. De ha már, és ha már... a művészfilmet is megnéztem este. Annál is inkább, mert nem láttam a 70-es években. Hát olyan volt a film, amilyenre számítottam. Talán azért nem néztem meg korábban. T. Szamoljova szép nő.  
***
Megint egy latin bölcsesség. De sokszor hallottam ofőnk szájából a piaristáknál: Mitte sapientem et nihil illi dixeris. Küldj okos embert, és ne mondj neki semmit. (Ti. nem kell ellátnod okos tanácsokkal, tudni fogja, hogy mit cselekedjen.) Szerette az okos embereket küldeni ő maga is, mert munkája lényegesen hatékonyabb volt általuk: nem kellett félórákig szájba rágnia valamit. Több felé indult meg most a fantáziám. Az egyik: „Mék egy deci rumért, mék egy deci rumért, mék egy deci rumért” – idézte az ostoba gyereket anyám, azt, aki képtelen volt megjegyezni, miért küldték a boltba. Egy másik régi popén: Küldött anyám, hogy vigyek haza kimért sót és paprikát. Hova tegyem a sót? Ide a markomba. És a paprikát? Ide felülre. S mutatja, miközben kipotyog a markából a só.     
Megöregedvén látom, hogy féligazság a latin közmondás. Nem foglalkozik az ostobákkal, a sérültekkel. Ugyancsak anyánk mondta, hogy a faluknak megvoltak a bolondjai, a sérültjei, a koldusai. Nagy szegénységben éltek, de valamiképpen gondoskodtak ezekről a szerencsétlenekről a falusiak. Lehet, hogy fát vágattak velük, lehet, hogy mesét mondattak, lehet, hogy mulatságos viselkedésük miatt kaptak törődést. Mindegy. A falu népe valamennyire kötelességének tudta, hogy alapvető ellátásukról gondoskodjon. És ma? Az ablakból látom, hogy a levelét hullatott (tarlott) fügebokrunkról egy idős biciklis, alighanem kukázó a már érőben lévő bogyókat lecsipegeti és zsebre dugja. Sajnáltam, hogy nem talált a bokron legalább két kiló érett fügét.
***
Ma nem jött András misére, így a megtalált könyv egyelőre a kocsiban várja új gazdáját. Pedig már kitaláltam azt is, hogy mit mondok neki: Átadom neked a könyv feletti rendelkezés jogát. Miért? Mert minden javunk birtoklása, tulajdonlása csak annyit jelent, hogy sorsáról jogunk van rendelkezni. Ha eljárásomon megütközik valaki, azt szoktam mondani: Azért adom az illetőnek, mert nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Passz. A rendelkezési jog egyfajta szabadság, amely felülírja a puszta birtoklást.
***
P. Mócsy I. SJ-nél olvasom:
„Isten a teremtésben főleg a hatalmát, bölcsességét, szépségét, a megváltásban szeretetét és irgalmát, magát Jézus Krisztust, az örökkévalóságban pedig végtelen boldogságát akarja közölni, ezért az Isten dicsőségében való részesedés, az örök üdvösség azonos jelentésű az örök boldogsággal.”
Van ennek a mondatnak egy háromfokozatú idővetülete: a kulcsszavak jelzik a fokozatokat, amelyeket megdöntöttem.  
Összefoglaló a 2Sám 11-hez. Aki ismeri a történetet, annak elé annyit említeni: Uriás (Urija) és Batseba. Ő felesége volt a hettita tisztnek, Urijának, aki Joáb ammoniták elleni harcaiban vett részt. Dávidot megkísértette Batseba, akit „meglátott” fürdés közben. Magához kérette, és hált vele. Hamarosan kiderült, hogy az asszony fogant tőle. Ezért Dávid előbb arra akarta rábeszélni Uriját, hogy menjen be feleségéhez, de mivel az nem állt kötélnek a harcos társai sorsára hivatkozva, Joáb lelkére kötötte, hogy tegye ki Uriját az ellenség támadásának, hogy megöljék. Ez megtörtént. Joábot arra kérte Dávid: ne tudódjon ki gyalázatos tette. Batsebát feleségül vette Dávid, akinek e tettei nem tetszettek az Úrnak. Közöm. A dolog kitudódott. Mindenki olvashatja Sámuelnél. Ami személyes vonatkozás. Egyszer hasonlóképpen jártam, mint Urija. Uriással viteti el Dávid azt a levelet, amelyben Joábot utasítja, hogy Uriját taktikusan veszejtse el. Egy alkalommal, amikor középvezető voltam, egy magáncéget nyitott volt vezetőtársam hívott telefonon, és arra kért, adjam neki egy pillanatra az osztály gépíróját. Abban egyeztek meg, hogy a gépíró nálunk felmond s állást vállal amott több pénzért. Én „adtam” őt egy pillanatra, s elvesztettem örökre. Azóta se láttam.