Mickey webnaplója

1. A szenvedélybetegségekről hallgattam egy hosszas interjút. Ide csak a lényeget idézem, mert fontosnak tartom a kérdést.
- A szenvedélybetegségek közös jellemzője, hogy adva valami, amit jónak vélünk. Megszerzünk belőle  egyet, ám mi azonnal kettőt szeretnénk, majd hármat, és se vége, se hossza ösztönös törekvésünknek a dologból való korlátlan részesedésnek. Ez lehet alkoholizmus, drog, falánkság, monitor előtti üldögélés, játékszenvedély és még sokféle, amikben közös ez a mohó szerzéságy.
- Hiába tudom, hogy betege vagyok, egész emberségünkkel kell a dologgal szembeszállnunk, nincs remény, ha csak az eszünkkel látjuk be, hogy betegei vagyunk ennek vagy annak.
- Az alkoholista akkor ér a mélypontra, amikor egyaránt rossz neki, ha iszik, vagy ha nem iszik. Ezután jön jó esetben a felismerés: Nincs tovább. Mindent felteszek arra, hogy kikerüljek ebből a csapdából.
- Egyedül szinte biztos, hogy nem megy. Kell a szakszerű és baráti segítő, olyan személy, aki maga is alkoholista volt korábban. Látnia kell a szenvedélybetegnek, hogy van kivezető út a látszólagos zsákutcából.   
- Gyógyulás nincs belőle, csak tiszta napok, tiszta évek, évtizedek. Az első korty alkohol bevitele rosszabb állapotba hozza az alkoholfüggőt, mint korábban volt. Ez nem mese, hanem tapasztalat.
- Esély tehát van, de a függő személy teljes odafordulása nélkül nem lehetséges a szabadulás.
2. Nem határoztam el, hogy olvasóimat naponta vadítom azonos szóvéget mutató szavakkal, melyek sokszor spontán szinte vers formáját öltik. Ám reggel eszembe jutott a bevásárlás alkalmával a vanília, meg a monília szó, amelyek akár csatakiáltást is alkothatnának. Lehet, hogy nem tudja valaki, mi a csatakiáltás? Ilyennel az én fiatal korosztályom élt kb. 14 éves korunk előtt. Ilyesmi volt a felépítésük:
Monília, monília mon-mon-mon,
vanília, vanília, van-van-van.
Monília, vanília, vanília, monília, van-mon-van-mon-van.
A lényeg, hogy hangosan üvöltsük mi a többi csapatoknál saját csatakiáltásunkat.
Apámtól tudom, hogy régi dolog ez. A lengyel cserkészek csatakiáltását megjegyezte. (Én is.) Gondolom az 1933-as gödöllői cserkésztáborban fújták a magukét: Hogy hogy írták lengyelül, nem tudom, fonetikusan így hangzik:
Dzej dzivo, dzej dzivo,
dzivo dzivo dzej,
dzej dzivo, dzej dzivo,
dzej, dzej, dzej.
És akkor most vissza a -„liák”-hoz. Nincs belőlük se sok, se kevés. Íme a sorozat:
dalia, dália, medália, anomália, lappália, patália, biblia, kamélia, butélia, vigília, fília, família, vanília, embólia, melankólia. Ennyi. Brazília nincs köztük, mert országnév, a lappália igen, mert hangzása ellenére jelentése nem Lappföld, hanem csekélység, haszontalan dolog. Kicsit meglep, hogy a monília sincs, pedig annak a botanikából ismertnek kellene lennie.
3. Ma hazajön Elvira fiaival a szombathelyi nagyiktól. Rövid találkozást tervezünk velük megérkezésük örömére.
Összefoglaló a 2Sám 14. Joáb kipuhatolja, hogy Dávid táplál-e még haragot Absalom ellen, aki gyönyörű bozontú férfi. (Haja 200 sékelt nyomott, mire – évente egyszer – levágták). Megbíz hát egy értelmes nőt, aki csakugyan kiszedi Dávidból, hogy mit érez Absalom iránt. Dávid is okos, ráérez arra, hogy Joáb küldte az asszonyt. Rááll, hogy fia Jeruzsálemben lakjék, de két évig nem engedi színe elé állni. Akkor Absalom elunja a dolgot, többször üzen Jobáért, aki a föle botját se mozdítja. Erre felgyújtatja árpaföldjét. Joáb azonnal ott terem. Na végre – gondolhatta magában Absalom, s értésére adja: a királyhoz akarja küldeni, mert úgy érzi, megbűnhődött már tettéért. Dávid valóban fogadja Absalomot, s keblére öleli. Közöm. Jellemző történet. Egy harapós kedvű uralkodóhoz közelíteni kényes kérdéssel sok diplomáciát, ügyességet igényel. Nekem a rovarvilág gyakorlata jut eszembe róla. Ha egy feketeözvegytől, egy kaszáspóktól, egy imádkozó sáskától nem ugrik el idejében a párzó hím, könnyen az életével fizethet érte. Ezért nagyon óvatosan közeledik a nőstényhez. Sokszor ez is kevés. Így valahogy érezhetett a küldött okos nő, aki kiszedte Dávidból, hogy megbocsátott-e már gyilkos fiának.